Novemberben kiderül, tud-e Teslát verni a Ford

Ismét egy izgalmas hónapnak nézünk elébe, ugyanis nemcsak a Tesla pickupjáról hullik le a lepel novemberben, mely jó eséllyel felforgatja az amerikai autópiacot, de a Los Angeles-i Autószalon számos más elektromos érdekessége mellett a Ford is novemberben mutatja be legelső olyan tisztán villanyos autóját, mely nem egy meglévő hagyományos modell átalakításából születik. Az eddig ismeretlen nevű sportterepjáró sokak fantáziáját megmozgatta már, ugyanis mint régóta ismeretes, az amerikai cégóriás a leghíresebb izomautóitól, a Mustangoktól szerezte az ihletet, ami sokak szerint egy jó reklám lehet a villanyautó számára, míg mások inkább egy ikon „megszentségtelenítését” látják a Ford húzásában. Akárhogy is, az autógyártó egyelőre nagyon óvatosan szivárogtatja az infókat, és az eddig közzétett vázlatrajzokból vajmi keveset tudhattunk meg arról, hogy egész pontosan hogyan is nézhet ki egy Mustang-ihlette terepjáró kipufogók nélkül.

Habár a világ egyik legnagyobb hagyományos autógyártójaként a Ford továbbra is a belsőégésű motorból tartja fent magát, és minden bizonnyal ez még egy darabig így is lesz, a 2017-es vezetőségi csere után az új vezérigazgató, Jim Hackett komoly intézkedéseket jelentett be az elektromobilitás irányába. Megalakult többek között egy külön csapat Team Edison néven, mely kizárólag az elektromos programokkal foglalkozik, és jelentős forrásokat csoportosítottak át a villanyautók fejlesztésére. Az elmúlt hónapokban több promóciós videót is közzétett a Ford, mellyel az amerikai fogyasztók szívéhez igyekszik közelebb vinni a zéró kibocsátású meghajtást – ezekben feltűnik ugyan a jövő hónap 17. napján debütáló SUV, de a mindenki által kíváncsian várt dizájnról nem árul el semmit.

EZT OLVASTAD MÁR?  Dupla vagy semmi: 6 milliárd eurót ígér a Porsche elektromobilitásra

A Ford nem titkoltan a Tesla Model Y ellen küldi autóját, ami 2020 második felében kerül a kereskedésekbe, azaz néhány hónappal később, mint ahogy a negyedik Tesla gyártása a tervek szerint beindul. A gyártó 600 kilométeres hatótávról, és pokoli teljesítményről beszél, de állítólag több változatban is kérhető lesz az SUV – ne lepődjünk meg, ha a legolcsóbb ennél lényegesen kisebb távolságot megy majd el egyetlen töltéssel.

Elektromos autót használsz?