Megmutatta elektromos kisteherautóját az Opel

Jövőre már az Opel kisteherautóját is választhatják tisztán elektromos meghajtással azok, akik a hosszú távú költségmegtakarítás érdekében lecserélnék belső égésű motorral meghajtott járművüket. A Vivaro-e a PSA Csoport közösen használt EMP2 padlólemezére kerül, ami egyaránt lehetővé teszi a hagyományos és az elektromos hajtásláncok beépítését. A nemrég bemutatott Peugeot e-Expert alapját is ez adja, így nem véletlen, hogy ugyanazzal a tudással érkezik mindkét autógyártó könnyű teherautója, legalábbis az akkumulátor terén biztosan: a Vivaro-e is 50, vagy 75 kWh akkuval lesz rendelhető, amelyek 200, illetve 300 kilométernyi hatótávot ígérnek a WLTP szerint. A villanymotor teljesítményéről, illetve a töltés gyorsaságáról egyelőre nem tett említést egyik gyártó sem.

A hagyományos Opel Vivaro első generációja 2001-ben került a kereskedésekbe, és a második nemzedék 2014-es megjelenéséig több mint 650 ezer darab talált gazdára belőle. Az ezután következő időszakban sem okozott csalódást a németek haszonjárműve, közel 5 év alatt 310 000 vásárlót sikerült találnia, mígnem az elmúlt hetekben a harmadik generáció váltotta fel a boltokban. A megújult kisteherautó immáron három méretben választható a korábbi kettő helyett (4,6 m, 4,95 m, és 5,3 m), továbbá elődjéhez képest 200 kilogrammal többet (maximálisan 1400 kilogrammot) bír cipelni és fél tonnával többet vontatni (legfeljebb 2500 kilogrammos utánfutót). Nem tudni biztosan, hogy ezek a számok hogyan alakulnak az elektromos változat esetében, de minden bizonnyal ugyanezek a méretek állnak rendelkezésünkre villanyhajtással is. A Peugeot meg tudta oldani, hogy a csomagtér mérete ne csökkenjen az akkumulátor miatt, így ez gyaníthatóan az Opelnél sem lesz probléma, ám hogy a terhelhetőség hogyan alakul, az majd csak később derül ki.

EZT OLVASTAD MÁR?  Nyakunkon a következő Tesla Model S és X frissítés?

2024-re valamennyi Opel modellhez érkezik elektromos verzió. A könnyű tehergépjárművek között a Combo-e lesz a következő zéró kibocsátású haszongépjármű 2021-ben, és még ugyanabban az évben megjelenik az elektromos Zafira Life is.

Elektromos autót használsz?