A mainstream médiából tudjuk, hogy a villanyautó sok egyéb mellett azért is „károsabb a környezetünkre, mint a belsőégésű motoros autók”, mert az akkumulátoraik előállításához „rengeteg” kobaltra van szükség, amit „köztudomású”, hogy nyomorban és rabszolgasorban  tartott gyermekmunkások bányásznak a Kongói Demokratikus Köztársaság kobaltbányáiban. Bár a gyermekek jogait immár 30 éve a világ egyik legszélesebb körben elfogadott ENSZ egyezménye biztosítja, ennek a gyakorlati betartatása kicsit nagyobb feladat, mint egy egyezmény aláírása. Sajnos a 2000-es évek elején mintegy 200 millió (!) gyermeket kényszerítenek munkára elsősorban a fejlődő világban. Köztük akadnak valószínűleg olyanok, akik a kongói bányákban dolgoznak azon, hogy a fejlett világ ipari felhasználói ne szenvedjenek hiányt alapanyagból, többek között kobaltból.

A kobaltról az emberek többsége az elektromos autók megjelenése előtt valószínűleg nem nagyon hallott, pedig a mobiltelefonok, számítógépek, és egyéb hordozható illetve vezeték nélküli eszközök is mind olyan lítium-ion akkumulátorokkal működnek, amelyek előállításához kobaltra volt szükség. De a kobaltot nem csak a lítium-ion, hanem az azt megelőzően, a 90-es években használt Ni-Cd akkumulátorok gyártásához is használták.  Érdekes, hogy ezek elterjedésekor sem a szintén „ritkának” titulált lítium, sem pedig a kobalt miatt nem emelt szót senki, pedig egyértelmű, hogy azok előállításához is ki kellett termelni valahol valahogyan ezeket a nyersanyagokat.

De a kobaltot nem a lítium-ion akkumulátorok kifejlesztésekor találták meg, illetve kezdték használni az iparban. Színezőanyagként már évezredek óta ismert, de fémként a 18. században fedezte fel újra a nyugati világ. 97%-ban nem önállóan bányásszák, hanem a réz és nikkel kitermelésének mellékterméke. Az akkumulátorokkal szemben gerjesztett hisztéria előtt ötvözőanyagként volt a legismertebb, hiszen ez tette lehetővé olyan ötvözetek létrehozását, amelyek repülőgép motorokban vagy turbinákban is megállták a helyüket.

Van azonban egy olyan terület, ahol a kobalt legalább annyira nélkülözhetetlen, mint az akkumulátorgyártásban: ez pedig az

olajfinomítás.

Igen, ez pontosan az a folyamat, ami ma még rengeteg pénzt termel az érintetteknek, és amire sokkal kevésbé lesz szükség, ha elterjednek az akkumulátoros elektromos autók. Minden pénzt megér, hogy a közönséget elbizonytalanítsák az elektromobilitás várható előnyeit illetően, és évekkel vagy évtizedekkel kitolják az olajkorszak végét.

A nyers kőolaj a lelőhelytől függően 0,1-25% ként tartalmaz, amiből elégetés után többek között a kén oxidjai (SO_x) kerülnek a levegőbe. Amellett, hogy ezek üvegházhatású gázok, a csapadékvízben feloldódva savas esőt eredményeznek. A ként azért is el kell távolítani a kőolajszármazékokból, mert az oktánszám növelésére használt nemesfém katalizátorokkal (platina, rénium) érintkezve a kéntartalom hamar tönkretenné azokat.

Éppen ezért az olajfinomítás során egy kobalt-oxid-molibdén-oxid (CoMOX) katalizátorral kivonják a ként az olajszármazékokból. Az így kapott kénhidrogénből (H2S) kén vagy kénsav készül. Tehát a kongói gyerekek már évtizedekkel a lítium-ion akkumulátor feltalálása előtt azért szenvedtek a bányákban, hogy a fejlett világ újra és újra elégethesse a kobalt felhasználásával kéntelenített benzint vagy gázolajat. Érdekes, hogy most pont az olajipar próbálja a kobaltbányászat visszásságaival a lítium-ion akkuk ellen hangolni az embereket, miközben éppen ők a kobalt egyik legnagyobb felhasználói.

A világ villanyautó-gyártása egyébként a legritkább esetben vásárol olyan helyről kobaltot, ahol fennál a gyermekek kizsákmányolásának veszélye. Idén áprilisban a BMW jelentette be, hogy 2020-tól nem vásárol kobaltot Kongóból, a Tesla pedig azon dolgozik (és a többi akkumulátorgyártó is), hogy a kobaltot teljesen kiszorítsa az akkumulátorokból. A Model 3 akkujának kobalttartalma már most is mindössze 2,8%, de a fejlesztések eredményeként a kobalt hamarosan teljesen elhagyható lesz belőle.