Annak ellenére, hogy Lengyelországban számos nagy autógyár működik, és az autóipar az ipari termelés közel 11%-át adja, az ország egyetlen jelentős saját márkával sem rendelkezik, így hazai fejlesztésű elektromos autója sincs még. Ezen változtatna az ElectroMobility Poland állami tulajdonú vállalat, mely 2016-ban alakult négy energiaszolgáltató összefogásából: a PGE Polska Grupa Energetyczna SA, Energa SA, Enea SA, valamint a Tauron Polska Energia SA mind 25%-ban részesedik a közös vállalkozásból. A vállalat tegnap bejelentette a legelső lengyel elektromosautó-márka elindulását és bemutatta a legelső koncepciókat, amelyek szándékai szerint 2023-ban gyártósorra kerülnek egy még nem létező sziléziai gyárban. A márka az Izera nevet kapta a cseh-lengyel határon húzódó Izera (Jizera)-hegységről, miután az autók éppen olyan gyengéden emelkedő vonalakkal és nyílt terekkel büszkélkedhet, mint a dél-lengyelországi táj – magyarázta a gyártó egyik vezetője. A keddi online prezentáción két tanulmány mutatkozott be, egy fehér SUV, és egy vörös hatchback, mindkét jármű ugyanarra a padlólemezre fog épülni, azt viszont egyelőre még a gyártó sem tudja, hogy melyikre. Jelenleg is folynak ugyanis a tárgyalások más autógyártókkal, melyek a platformot biztosíthatják az Izerának. Ebből adódóan még a végleges specifikációk sem ismertek, de a cég azt mondja, hogy két teljesítményszinttel szeretné kínálni autóit, 8 másodperc alatti 0-100 km/h-s gyorsulással és 400 kilométer körüli hatótávval. Az ütemtervekkel és a határidőkkel egyébként már az Izera is megszenvedett, merthogy a 2018-as ígéretek szerint már tavaly kellett volna egy kis szériát gyártania a villanyautókból a vállalatnak, ahhoz képest viszont hatalmas a lemaradás. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!