A Škoda a mai napon bejelentette, hogy elindította az ENYAQ iV elnevezésű tisztán elektromos SUV-jának sorozatgyártását fő gyártólétesítményében, Mladá Boleslavban. Ez a cseh autógyártó legelső olyan modellje, melyet a tervezés első pillanatától fogva elektromosnak szánnak, így már a padlólemezen sem osztozik hagyományos meghajtású testvéreivel, helyette a Volkswagen által fejlesztett MEB-et használja. Ez rendkívül előnyös a villanyautó tulajdonságai, különösképpen az utastér tágassága szempontjából, de egyben kihívás is a gyár munkatársai számára, hiszen gyökeresen eltérő gyártási folyamaton kell átesnie, mint a belsőégésű motorral felszerelt modelleknek. A Škoda összesen 32 millió eurót fordított az üzem átalakítására annak érdekében, hogy azonos gyártósoron készülhessen a MEB-re épített ENYAQ iV, valamint az MQB platformot hordozó Octavia és Karooq család. Ez jelenleg az egyetlen gyártósor az egész Volkswagen Csoport gyártási hálózatában, mely rendelkezik ezzel a rugalmassággal e két padlólemez között. Mladá Boleslavban napi 350 villanyautó gurul majd ki a Škoda-gyárból, ami közel 128 ezer darabos éves kapacitást jelent. A gyártásról egy rövid videót is megosztott a vállalat: https://villanyautosok.hu/wp-content/uploads/2020/11/2020-11-25-skoda-enyaq-iv-03.m4v Az ENYAQ iV három akkumérettel és öt teljesítményszinttel, valamint a márkát meghazudtoló minőséggel várja vásárlóit. Nekünk már kétszer is volt szerencsénk személyesen találkozni az autóval, egyszer a prágai világpremier során, egyszer pedig a magyarországi bemutatóján, és bátran kijelenthetjük, hogy egy igencsak ütős csomagot sikerült összeállítaniuk a cseheknek. Magyarországon sajnos eddig csak 100 példány előjegyzésére volt lehetőség, amit egy hónap alatt elkapkodtak az érdeklődők – igaz, ez nem annyira meglepő az elektromos autóknál. A villany-Škoda magyar árai egyelőre nem ismertek, de nemrég megkezdődött az értékesítés Szlovákiában, az ottani árakból már következtethetünk a hazaiakra. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!