Na, most tényleg jön az új Tesla Model S és X?

Kicsit már kínosnak érzem, ha a fenti témában írok hírt, pletykát, hiszen már annyiszor vetődtünk árnyékra. Évente minimum kétszer vannak egyeseknek biztos forrásaik egy esetleges Model S/X frissítésről – aztán nem történik semmi.

Most mégis újra elővesszük ezt a döglött lovat, mivel olyasvalami történt, ami eddig még soha. Talán tényleg most jött el az idő?

Amiről írtunk, és amiről nem

Utoljára talán tavaly nyáron írtunk a témában, de már akkor is az előző évre vártuk a nagy ráncfelvarrást. Eredetileg még az Electrek szellőztetett meg belső látványterveket az állítólagos frissítésről, és mentségükre legyen mondva, a Tesla Model 3-mal megkezdett belső dizájn logikus továbbgondolása volt a grafika egy nagyobb és drágább modellhez. Persze lehet, hogy őket is megvezették, de nekem valószínűbbnek tűnik, hogy valós terveket szereztek meg, csak aztán, ilyen-olyan okokból, Elon Musk úgy döntött, most nincs idejük vagy módjuk ezzel foglalkozni, van épp elég, sokkal nagyobb volumenű termék van fejlesztés alatt.

Forrás: Electrek

Mert bár a Tesla-rajongók értetlenül nézik, hogy cég miért hagyta évi 100 ezerről 60 ezerre apadni az S/X család éves eladásait, Musk egyszer vagy kétszer már elmondta, hogy a 3-ashoz, az Y-hoz, vagy az eljövendő Cybertruckhoz, illetve a kisebb európai és kínai Teslákhoz képest a két régebbi modell egy rétegtermék. Igen, szentimentális és szimbolikus okokból fontosak, de a Tesla küldetése szempontjából már megtették, amit kellett, összeszedtek annyi pénzt, hogy elkészülhettek a nagyobb darabszámú, olcsóbb modellek. Ebből a szempontból a zászlóshajó szerepét amúgy is inkább a Roadster veszi majd át.

Tavaly nyáron, amikor ismét felröppentek a pletykák, akkor a teslás körökben jól ismert youtuberek köréből jött a füles, és ismét külső-belső megújulásról, 250 kW-os töltőről, és 640 kilométeres hatótávról volt szó. Bár ez így ebben a formában elmaradt, a hatótáv kapcsán igazuk lett, mert valóban kaptunk egy 400 mérföldes Model S-t, és persze az X hatótávja is növekedett az elmúlt évben.

És volt egy most novemberi füles is a közösségi médián, egy olyan bejegyzésben, amit később töröltek – de erről nem írtunk, mert egy számunkra ismeretlen szerző, akkor már nem olvasható posztja volt az egyedüli forrás. Ebben egy állítólagos Tesla-alkalmazott szerint:

  • a frissítés 2021 első negyedévében történik meg;
  • ez még nem az új 4680-as cellákat fogja használni;
  • a külső és belső is megújul, nem azt a kocsit kapjuk, amit a Nürburgringen láttunk körözni, az csak egy öszvér volt, ami tesztelési célból készült;
  • az aksi továbbra is 100 kWh kapacitású marad, de a hatótáv tovább nő majd egy új szén-nanocsöves motorkonstrukció miatt, ami minimalizálja a veszteségeket;
  • a belső kijelzők száma nem csökken, de nem is marad kettő.

Ok, szép és jó, de ebből gondolom megint nem lesz semmi. Vagy mégis?

Három jel

Ami miatt most mégis nagyobb esély lehet a pletykák valóságtartalmára, az három olyan esemény, ami a korábbi híresztelések alkalmával nem történt meg, pedig logikus előjele egy nagyszabású modellfrissítésnek.

Az első ilyen, a Model S/X november végi európai áremelkedése. Míg a típusok fénykorában évente 27-28 ezret értékesített a Tesla ezekből az autókból Európában, addig a Model 3 partraszállásának évében ez 15 ezerre, míg idén olyan 12-13 ezerre esett vissza, ezért az utolsó dolog amire számítottunk, az egy jelentős áremelés volt. Márpedig november végén, amikor már idei kiszállításra nagyjából nem is lehetett rendelni ezeket az autókat, kontinensünkön egy 5000 eurós áremelés történt a Tesla online szalonjában. (Az amerikai rendelések még mindig nyitva vannak 2-3 hetes határidővel, ezért ott az áremelés csak januártól várható, ha lesz).

tesla model s plaid
Tesztelés a Nürburgringen. Forrás: InsideEVs

A második jel az ezzel párhuzamosan kitolt európai szállítási határidő volt. Ha most akarunk rendelni S-et vagy X-et, akkor Európába már csak márciusi kiszállítást vállal a cég, miközben idén például az első hajó február 8-án futott be a szokásos belga kikötőbe. Ez nagyjából 1 hónapos csúszást jelent jövőre. (Egyébként Model 3-at még nyugodtan rendelhetünk februári kiszállítással).

És végül a harmadik indikáció az a tegnapi napon kikerült belsős Tesla levél, amelyet az S/X gyártósor munkásai kaptak. Ebben azt tudatták velük, hogy a normál év eleji, nagyjából 1 hetes leálláshoz képest, most december 24-től, január 11-ig, azaz 18 napon át nem készül se S, se X Fremontban. Az év végén szokásos fizetett ünnepnapok mellett 1 hét fizetett szabadságot kapnak a munkások, a fennmaradó időben pedig azt ajánlják nekik, segítsenek be az év végi kiszállítási őrületben, amiért majd szintén órabért kaphatnak.

Az előző évek modellfrissítési pletykáinál mindig az volt az árulkodó jel, hogy nem hallottunk soron kívüli, több hetes leállásról, ami egy ilyen váltásnál elengedhetetlen lenne a gyártósorok átállítása miatt. Most pont ezt kapjuk meg, ráadásul az 5 ezer eurós áremelés azt jelzi előre, a Tesla igen magabiztos a kereslet növekedése kapcsán. Egy nagyszabású modellfrissítés erre megfelelő magyarázat lenne, mivel a teslás fórumok tanúsága szerint a jelenlegi S/X tulajdonosok jó részének égeti a zsebét a pénz, ha arról van szó, hogy egy következő generációs példányt vehetnének jelenlegi autójukból.

Alternatív magyarázatok és egyéb furcsaságok

Természetesen a cég szkeptikusai körében van alternatív magyarázata is a leállásnak: annyira nem fogynak ezek a modellek, hogy 3 hét kényszerszünet lesz a gyártásban. Persze ha ez így lenne, akkor nem lenne logikus az áremelés, ahogy egy amerikai cégnél a fizetett extra szabadság is ritka, mint a fehér holló – főleg egy olyan típus munkásainak, amelyik annyira nem megy, hogy leállítják a gépsorokat is. Ráadásul a Model X például most októberben olyan jól fogyott a világpiacon, mint amire 2018 decembere óta nem volt példa.

Ami viszont felettébb furcsa, az az, hogy bár a jövő év végére várható Plaid változatnál mindenki biztosra veszi a 4680-as cellák eljövetelét a Model S sorozatnál, most állítólag erről szó sincs. Az viszont nagyon érdekes lenne, hogy 6 hónapon belül két jelentős, az autó szerkezetei elemeit alapjaiban érintő áttervezés és átszerszámozás is történne. Persze van rá mondjuk 10% esély, hogy a mostani frissítésnél már ezek az új szupercellák kerülnek beépítésre, de a fremonti pilot gyártósor még azért nem tűnik ehhez elegendőnek, mivel az majd csak 2021 végére éri el a 10 GWh éves kapacitást. (Ráadásul arra lehet számítani, hogy az első cellák innen majd a berlini Model Y-ba, illetve az Austinban készülő Tesla Semibe kerülnek).

Így vagy úgy, jövő év elején megtudjuk, hogy csak egy a szokásosnál hosszabb karbantartás, vagy egy nagy modellfrissítés áll a 18 napos gyártási szünet mögött.

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.