Az Audi ma bejelentette, hogy megkezdődött a Q4 e-tron kompakt SUV gyártása a németországi Zwickauban, ahol ez már a harmadik, a Volkswagen MEB padlólemezével szerelt villanyautó az ID.3 és ID.4 után (illetve a negyedik, ha az előszériában készülő ID.5-öt is beleszámoljuk). A külső dimenzióit tekintve kicsi, de belül az elektromos platformnak köszönhetően meglepően tágas Audi mintegy 1400 Volkswagen-alkalmazott kezei között épül a szászországi létesítményben, de a gyártás kezdetéhez több mint 100 Audi-dolgozó is hozzájárult a tervezési és minőségbiztosítási szakaszokban, valamint a karosszéria-elemeket előállító présgép is a négykarikás gyártótól származik. Peter Kössler, az Audi igazgatótanácsának tagja ennek kapcsán elmondta, hogy ez a márkák közötti együttműködés tökéletesen demonstrálja azt a hatalmas szinergia potenciált, amit a Volkswagen Csoport tagjai élvezhetnek. Dr. Stefan Loth, a Volkswagen Szászország vezetőségének elnöke hozzátette, hogy a Q4 e-tron csatlakozásával a zwickaui gyárban már két márka villanyautója készül, ez pedig egy új korszakot jelöl a konszern történetében. Még az idén gyártani kezdik egyébként a Cupra Born modellt is szintén a MEB padlólemezzel, így már három márkának fog otthont adni a létesítmény. Az Audi elárulta, hogy a Q4 e-tron világpremierjére április közepén kerül sor. Nemrég egy részletes sajtóanyagban megismerhettük az utasteret és a műszerfalat, a hajtáslánc adatait, illetve az autó külső megjelenését azonban titokban tartotta a gyártó. Az első vásárlók a nyáron vehetik át a rendelésüket. Az ingolstadti vállalat arra számít, hogy ez a modell vonzó árával sokak számára nyit kaput a prémium elektromobilitás világába. Megmutatták a legolcsóbb elektromos Audit Az összeszerelés teljes mértékben karbonsemlegesen történik megújuló energia felhasználásával, az autókból kikerülő akkumulátorok pedig vagy újrafelhasználásra, vagy újrahasznosításba kerülnek. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!