A Formula 1 boxutcájában meghonosodott technikák alkalmazásával csökkentené egy óránál rövidebbre a szervizlátogatások többségét a Tesla. Elon Musk néhány nappal ezelőtti tweetje nem az első ilyen ígéret, bár az egyre nagyobb számban piacon lévő, és egyre idősödő autók miatt valószínűleg minden korábbinál nagyobb szükség van a szervizek működésének megreformálására. Excited to work with Tesla Service to enable same-hour service as often as possible! Applying Formula 1 pit crew techniques to Teslas. — Elon Musk (@elonmusk) July 23, 2022 Egy frissen piacra lépő autógyártónak nem csak a gyártást kell felskáláznia, de az értékesítés mellett a szervizhálózatot is ki kell építenie azokon a piacokon, ahol megjelenik. A Tesla esetében is jól látható volt, hogy mennyire komoly feladat ez olyan értékesítési növekedés mellett, amit az amerikai startup produkált az elmúlt 10 évben. A szervizek sok helyen csak hetek, hónapok múlva tudják fogadni az autókat (bár van ellenpélda is, amikor akár aznap vihető az autó), és sokszor a javítás is elhúzódhat, ha a szükséges alkatrész nem érhető el raktárról. A szervizlátogatások optimalizálása egy régi igény és törekvés a Teslánál. Azt már korábban is hangoztatták, hogy a szervizbe érkező autók többségét szeretnék még aznap visszaadni a tulajdonosának, de több piacon is használ a cég szervizautókat, amik házhoz mennek az egyszerűbb problémák megoldásához. A javítások idejét a foglaláshoz használt applikációval, illetve az autók távoli elérésén keresztül rendelkezésre álló diagnosztikával is igyekeznek rövidíteni. Az eddigi statisztikák szerint a javítások többsége akár napon belül megoldható, ha az ahhoz szükséges alkatrészek a helyszínen rendelkezésre állnak. Ehhez képest jelent előrelépést, hogy a jövőben a napon belüli javítások helyett igyekeznek akár egy órán belül elkészülni azokkal. Hogy pontosan mit szeretnének átvenni a Formula 1-ből, azt nem részletezték, de ez sem teljesen új törekvés a Teslánál. 2015-ben a Formula 1-ben 25 éves tapasztalattal (Benetton, Renault, Red Bull) rendelkező Kenny Handkammer érkezett a céghez, hogy felgyorsítsa a Tesla szervizek működését, de végül két évvel később elhagyta a céget, és a Bytonnál eltöltött közel három év után ma már a Lucid Motors kötelékében felel egy hasonló területért. Musk idén júniusban nyilatkozott úgy, hogy nagyobb szervizközpontokkal és specializált állásokkal szeretnék forradalmasítani az autók szervizelését, hogy akár tízszer jobbak lehessenek, mint a vetélytársaik. A szervizekben minden gyakoribb és speciálisabb feladatra egyedi állásokat alakítanának ki, ahogy az az autó gyártása során már teljesen megszokott. Megnyílt a budapesti Tesla szerviz A magyarországi Tesla tulajdonosok sokáig csak a bécsi és a grazi szervizre hagyatkozhattak, ha problémájuk volt az autójukkal, majd tavaly szeptemberben a Duna Autó Zay utcai telephelyén bérelt szervizállásokkal végre megnyílt az első szervizpont idehaza is. Bár az elérhető időpontok itt is gyorsan beteltek, a kritikus, de könnyen javítható hibákra a hazai szerviz is igyekezett erőforrást félretenni, hogy azokra a lehető legrövidebb időn belül megoldást találjanak. A szerviz idén júliusban költözött új helyre, a Tesla Váci úton lévő szalonja mellé, ahol már akár az új elvárásoknak megfelelően is ki lehet alakítani a szerelőállásokat. Elköltözött a budapesti Tesla szalon Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Antalóczy TiborA Villanyautósok.hu alapítója és főszerkesztője, e-mobilitás szakértő. 2014 óta elektromos autó használó, és külső tanácsadóként számtalan hazai elektromobilitási projekt aktív segítője. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!