A norvégok a kompközlekedést is elektromosítják
Az európai kontinens belsejében egészen más szerepük van a kompoknak, mint a skandináv országokban, így számunkra nehezebb lehet megérteni, hogy miként tud hozzájárulni ezek elektromosítása a kibocsátásmentes közlekedéshez. Ám Norvégiában, ahol a mintegy 25 000 kilométeres tengerpartot ezernyi kis sziget és fjord tagolja, a kompközlekedés a mindennapi élet legalább annyira fontos részévé vált, mint a közúti közlekedés. Így, amennyiben a norvégok ténylegesen át szeretnék állítani a közlekedési szektort villamos áram meghajtásúra – márpedig a statisztikák szerint igencsak jó úton haladnak afelé, tekintve, hogy minden második újonnan vásárolt gépkocsi elektromos, és több norvég nagyvárosban villanymotoros buszok szállítják az utasokat -, akkor bizony komoly figyelmet kell szentelniük a partközeli hajózásnak is, mely szintén nagyban hozzájárul az üvegházgáz-kibocsátáshoz.
Szerencsére ezzel a skandináv ország kormánya is tisztában van, és már évekkel ezelőtt, 2014-ben megépült, 2015 májusában pedig útjára is indult a világ legelső szennyezésmentes kompja, mely az Ampere nevet kapta, és az ÉV Hajója elismerést is elnyerte a 2014-es SMM nemzetközi hajózási kiállításon. A 120 autó és 360 személy szállítását lehetővé tévő hajó azzal a céllal kezdte meg működését, hogy csökkentse a kibocsátott nitrogén-oxidok és szén-dioxid mennyiségét, valamint enyhítse a tengeri közlekedés által okozott zajszennyezést. Bár a siker hamarosan nyilvánvalóvá vált, hiszen rövid időn belül több hasonló projekt is elindult – így többek között Európa legnagyobb autókompja, a finn tengereken működő Elektra is szolgálatba lépett tisztán elektromos meghajtással -, a nemrég megrendezett Nordic EV csúcstalálkozón hangzottak el azok a számok, melyekre mindenki várt.

Az adatok azt mutatják, hogy a tisztán elektromos komp 95%-kal csökkenti a légszennyezést, és 80%-kal alacsonyabb az üzemeltetési költsége a fosszilis üzemanyaggal működőkhöz képest. Ennek következtében a Fjellstrand hajóépítő társasághoz már további 53 megrendelés érkezett be elektromos kompra. A közlekedés ezen módja egyébként kifejezetten alkalmas a villamos meghajtásra, ugyanis gyakran csak rövid ideig van működésben a hajó, de viszonylag sok időt tölt a kikötőben, ahol kényelmesen fel lehet tölteni.
A norvégok tehát ismételten rávilágítottak arra, hogy a közlekedési szektort elektromosítani lehet és kell is, legyen szó bármilyen közlekedési eszközről, és ha a környezetvédelem nem is, de a pénztárcájuk biztosan érdekelni fogja az üzemeltetőket.