Új fejezet kezdődik a hazai elektromobilitásban

Szeptember 19-én és 20-án tartotta meg éves konferenciáját Emobility Forum néven a Magyar Elektromobilitás Szövetség. A nemzetközi konferencia egyik legfontosabb célja, hogy összehozza a területen egymástól sokszor függetlenül dolgozó cégeket és intézményeket, és felszínre hozza a megoldandó problémákat.

A tavalyi konferenciáról rengeteg töltő ígéretével távoztunk, és ahogy azt akkor sejteni is lehetett, az ott elhangzottakból nagyon kevés dolog valósult meg a beígért határidőkig. Az NGM delegált államtitkára által megálmodott ~800 töltőből jó, ha 150 elkészült, hiszen sem az e-Mobi, sem az önkormányzatok, sem pedig a MOL által vezetett NEXT-E konzorcium nem végzett a feladatokkal. Tegyük persze hozzá, hogy ez utóbbi tavaly ilyet nem is vállalt, hiszen a projekt megvalósítása csak idén indul, és 2020 végén zárul, tehát a MOL és a NEXT-E egyelőre nincs késésben.

Bár szavakban rendkívül fontos az elektromobilitás az állam és a főváros számára is, arra idén sem tartották érdemesnek ezt az összejövetelt, hogy az illetékes miniszter (dr. Palkovics László) vagy a főpolgármester (Tarlós István) megjelenjen egy rövid nyitóbeszéd erejéig. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első emberének a helyszínen felolvasott leveléből annyi derült ki, hogy a kormány támogatja az elektromobilitást, és fontosnak tartja az együttműködést, illetve a párbeszédet.

Az elmúlt fél évben az átalakuló minisztériumi rendszernek a villanyautósok egyelőre inkább csak a hátrányait érezték, hiszen hosszú hónapokig állt az autóvásárláshoz nyújtott állami támogatás ügyintézése. Úgy tűnik azonban, hogy kezd összeállni az a rendszer, amiben nem csak a támogatási ügyintézés indul újra októbertől egy remélhetőleg egyszerűbb formában, de az infrastruktúrafejlesztés területén kialakult helyben toporgás is megszűnhet.

Az ITM-et a Bálnábn Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár képviselte, aki a korábbi gyakorlat folytatása helyett egy újnak tűnő irányt mutatott be a hallgatóságnak. Elmondta, hogy nem akarnak kormányzati szinten mindenre választ adni, inkább egy keretrendszert akarnak biztosítani, amin belül a szereplők fejlődni tudnak. Felülvizsgálják a Jedlik Ányos Tervet, aminek során készek minden szereplőt meghallgatni. Úgy szeretnék folytatni a töltőtelepítéseket, hogy az ország végre tényleg átjárható legyen elektromos autóval Nyíregyházától Sopronig. A feladatok közül kiemelte még az elektromobilitás társadalmi elfogadottságának és ismertségének növelését, hogy 2030-ra az elektromos autók aránya a piacon egy kétjegyű számmal legyen jellemezhető.

EZT OLVASTAD MÁR?  Elstartolt az eTour Europe

A bő száz évet megélt filmes fotótechnológiát a Kodak által feltalált digitális technika váltotta az ezredfordulón. A Kodak azonban nem ismerte fel, hogy mennyire gyorsan végbemegy a váltás, így mire észbe kapott, a korábban ébredő vetélytársai és az új belépők egyszerűen kiszorították a piacról. Ma a Kodak már csak egy márkanév a fotózás történetéből.

Sok párhuzam húzható az ezredforduló fényképezőgép gyártói és a mai autógyártók közé, de arra nem számítottam, hogy a Kodak történetet a Volkswagen egyik képviselője fogja felemlegetni egy panelbeszélgetés során. Úgy tűnik, hogy a Volkswagen nem akar a Kodak sorsára jutni, ezért 2020-ban 22 ezer euró körüli induló áron tervezik piacra dobni az első tisztán elektromosnak tervezett, Neo kódnéven futó I.D. modellt. Úgy prognosztizálják azonban, hogy az akkugyártás még hosszú ideig az elektromos autógyártás korlátja marad, mert nem fognak tudni az összes autó 30%-ánál több autóba energiatároló egységeket gyártani. Valószínűnek látszik, hogy lesznek alapáron kisebb hatótávolságú autók, és prémium áron nagyobb kapacitású, hosszabb utakra tervezett változatok.

De a 2 év múlva piacra kerülő nagy mennyiségű autóhoz megfelelő töltőhálózatra is szükség lesz, aminek egyelőre kevés nyoma látszik Magyarországon. A „Mire várnak a nagy szereplők?” kérdésre először mintha senki sem akart volna válaszolni, majd az NKM Mobilitit képviselő Balogh Szabolcs törte meg a csendet: Az NKM nem vár semmire, a saját keretei között megy előre. Még nem igazán látszik a sok munka, de hamarosan nagyon látványos lesz az eredmény. A MOL Csoportot képviselő Tóth-Fekete Róbert szintén cáfolta, hogy bármire is várnának, és példaként említette azt a fizetős töltési rendszert, amit idehaza a MOL elsőként vezetett be a villámtöltőinél. Dolgoznak a NEXT-E projekten, és Budapesten is készülnek a saját villámtöltőik. Az e-Mobi is folyamatosan halad előre, és a korábban elkészült tanulmány szerint szisztematikusan telepíti a töltőket, tudtuk meg Dr. Ugron Gáspártól.

Az egyetlen várakozó állásponton lévő szereplő az illetékes minisztérium, ahol dr. Makai Martina helyettes államtitkár állítása szerint a piaci szereplők visszajelzéseire várnak, ami alapján a jogszabályi keretek módosításait elő tudják készíteni.

EZT OLVASTAD MÁR?  Budapestre érkezik a 80 eDays konvoj

Tavaly még szinte minden szereplő a minél részletesebb szabályozásért kampányolt, idén azonban teljesen megfordulni látszik a trend. Nem csak Balogh Szabolcs hangsúlyozta, hogy csak minimálisan kell szabályozni ezt az iparágat, hanem Huba Bence, az NGM egykori osztályvezetője is. Nagyon fontos, hogy egy ilyen innovatív területet ne szabályozzunk túl, ez ne legyen az innováció gátja. Viszont olyan stabil szabályozás kell, hogy senki se féljen beruházni, és a környezet stimulálja a fejlesztéseket.

Több esetben is kiderült, hogy nem a szabályozás pontosítására vagy szigorítására, hanem a folyamatok egyszerűsítése lenne kívánatos. Az energiabővítés és a közterületi töltők telepítésének bonyolult és lassú folyamatára dr. Ugron Gáspár hívta fel a figyelmet, jelezve hogy ezek miatt egy-egy töltő telepítése 10-12 hónapig is eltarthat.

Reizer Levente, a Nissannál az elektromobilitást régiós szinten felügyelő menedzser szerint városban a mostani autók már bőségesen elegendők, a jogalkotás feladata most az ország átjárhatóságának biztosítása az autópályák mellé telepített töltők formájában. A Nissan a régiós villámtöltő hálózatot építő NEXT-E konzorcium részeként segíti ezt a folyamatot, és hamarosan bemutatja az új, még nagyobb hatótávú Nissan LEAF-et is.

Tavaly rengeteg ígérettel, vagy legalábbis rengeteg töltő ígéretével jöttem el a konferenciáról, miközben tudtam, hogy a megvalósulásuknak nagyon pici az esélye. Bár darabszámra sokat fejlődött a hazai töltőhálózat, az ország átjárhatóságától még nagyon messze vagyunk. Konkrét és megvalósíthatatlan ígéretek idén már nem hangzottak el, voltak viszont olyan megnyilvánulások, amelyek bizakodásra adnak okot. Jó látni, hogy a minisztérium nyitott a szereplők véleményére, az érintettek pedig a túlszabályozás ellen kampányolnak, abban pedig szinte mindenki egyetért, hogy az ország átjárhatóságát autópályák mellé telepített villámtöltők segítik a legjobban.

Elektromos autót használsz?