Környezetvédőbbek a hibridek?

Az utóbbi időben szinte minden hétre jut egy újabb tanulmány, ami azt próbálja bizonyítani, hogy az elektromos autók az akkumulátor gyártás környezetterhelése miatt a teljes életciklus alatt többet szennyeznek, mint a hagyományos autók. Ezek a tanulmányok kivétel nélkül ott csúsztatnak, hogy az akkumulátor gyártás környezetterhelésénél számolnak a ritkaföldfém bányászat minden terhelésével, ugyanakkor „elfelejtik” figyelembe venni azt, hogy a benzin sem magától terem a benzinkutakon, az olajat ki kell termelni, szállítani, finomítani, melyek nem csak rengeteg energiát igényelnek, de sajnos rendszeres környezeti katasztrófát is eredményeznek a tengeri olajkutak, tankerhajók balesetei miatt. A járulékos környezetszennyezés miatt a hagyományos autók egy kilométerre jutó környezetterhelése akár duplázódhat is, így már nincs is értelme a további összehasonlítgatásnak.

Amennyiben mégis elfogadnák a tanulmányok igazát, azaz egy elektromos autó a várható élettartama során nagyobb környezetterhelést jelentene, még akkor is vitathatatlan az előny, hogy csendes, füst és pormentes környezetben élhetnénk, így kevesebb lenne az asztmás, tüdőrákos megbetegedés, mivel az elektromos autók használata még a legrosszabb, szénerőmű túlsúlyos környezetben is áthelyezi a füstöt a belvárosból a lakatlan vidékre.

Otthon tölt a Toyota Prius plugin hibrid (fotó: Balla Tibor)

Ezen a ponton érdemes lehet megvizsgálni a hibridek helyzetét, már csak azért is, mert erre a hétre épp egy olyan tanulmány jutott, írja az insideevs.com, amely szerint a tisztán elektromos autók szennyezése 21-szer nagyobb, mint az úgynevezett lágy hibrid autóké (melyek önálló elektromos hajtásra nem képesek, csak rásegítésre), és 14-szer nagyobb, mint a teljes hibridek, például a Toyota Prius vagy a Hyundai Ioniq hibrid.

A tanulmány elosztja az akkumulátor kapacitását (kWh) a jármű széndioxid kibocsátás megtakarításával (g/km/kWh), így arra a következtetésre jut, hogy a nagy hatótáv érdekében egy nagy akkumulátorral felszerelt elektromos autó csupán 3,5 g/km/kWh széndioxidtól kíméli meg a légkört, míg a kisebb akkut tartalmazó hibridek akár 50,5 g/km/kWh, a jelképes akkumulátor kapacitású lágy hibridek pedig akár 73,9 g/km/kWh széndioxid kibocsátást is megspórolhatnak.

Ez a tanulmány szokás szerint ott csúsztat, hogy az autóba épített akkumulátor mérettel arányos extra környezetterhelést számol az autóra, így minél nagyobb akku kerül egy autóba, azt annál környezetszennyezőbbnek bélyegzi, sajnos közben azt elfelejti figyelembe venni, hogy minél kisebb az akku, annál több helyi káros anyag kibocsátással jár az autó használata.

EZT OLVASTAD MÁR?  2016-os program a Hungaroringen
Háztartás hibrid és tisztán elektromos autóval (fotó: Tolnai Attila)

Persze érdemes megfontolni egy ideális méretű akkumulátorral felszerelt hibrid autó létjogosultságát, amivel a városi útjainkat füstmentesen tehetjük meg, és csak a hosszabb, nagy sebességű, autópályás utakon szennyezzük a levegőt. Az ilyen autókat két oldalról szokták megközelíteni. A hibridek támogatói azt mondják, az autó egyesíti a hagyományos és az elektromos autók előnyeit, helyben nem szennyez, de hatótávpara nélkül utazhatunk messzire is. Az elektromos autókat pártoló oldal szerint ezek az autók épp a két autótípus hátrányait egyesítik, városban feleslegesen cipelik a nehéz benzinmotort, valamint annak minden szükséges tartozékát, a többnyire tele üzemanyag-tartályt, autópályán pedig teljesen feleslegesen cipelik a nehéz akkumulátort és a villanymotort, ráadásul akkor is elvárás, legalább a garancia időtartama alatt a költséges és környezetszennyező olajcsere, ha alig működött a benzinmotor az adott periódusban.

Jelenleg egy átmeneti időszakot élünk meg, amikor már rohamosan csökken az akkumulátorok ára, de még mindig drága, így előny lehet, hogy egy hibrid sokkal kisebb akkumulátor kapacitást igényel, ezért olcsóbban hozhatná elérhető közelségbe a tisztább városi levegőt, minden városlakó örömére. Sajnos a gyakorlat nem ezt mutatja. A hibrid autók ára alig, vagy egyáltalán nem alacsonyabb, mint a tisztán elektromos társaik vételára. A végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy a gyártók nagyobb profitot szeretnének elérni a hibrideken, vagy a benzinmotor beépítése kompenzálja azt az árat, amit a kisebb akkumulátoron nyerhetünk, a lényeg, hogy aki hibridet venne a dízel helyett, az sem kap lényegesen olcsóbban autót, mint aki tisztán elektromosra váltana.

Ami viszont valódi előny lehetne a hibridek kisebb akkumulátorai miatt: a legtöbb gyártó a szűkös akkumulátor rendelkezésre állással indokolja, hogy miért kell akár egy teljes évet várni egy ma megrendelt elektromos autóra. Ha tényleg ekkora az akkumulátor hiány, akkor a hibridek lényegesen kisebb akkumulátorával sokkal gyorsabban válthatnánk tisztább városi közlekedési eszközökre.

EZT OLVASTAD MÁR?  Most már biztos, hogy lesz elektromos Ford F-150
Xiaomi M365 elektromos roller (fotó: Magyar Péter)

Amíg a váltás megtörténik azt az elvet kellene minél több embernek követni, hogy a legtisztább az a km, amit autó nélkül teszünk meg, legyen az autó akár elektromos, akár hagyományos. Mivel az emberek többségét a pénztárcájukon keresztül a legkönnyebb befolyásolni, ilyen szempontból a leginkább környezetszennyező közlekedési mód a cégek által az alkalmazottnak biztosított céges autó korlátlan üzemanyag használattal. Ugyanis ezek az autók sokszor lényegesen többet futnak, mint indokolt lenne, hiszen az autósnak ingyen van, így sokkal könnyebben elcsábul és tesz meg felesleges utakat is az autóval. Ugyanilyen szempontból hátrányos az elektromos autók ingyenes nyilvános töltése is, bár az elektromos autók helyben egyáltalán nem szennyezik a levegőt, ha az ingyenes közlekedés mámorában kétszer annyit autózik egy villanyautó tulajdonos, mintha fizetni kellene az üzemanyagért, akkor a dupla úton töltött idő jelentősen növeli a közlekedési dugókat, ahol egyelőre sajnos többségében hagyományos autók füstölnek, az indokolt és szükséges táv dupláját autózó villanyautós tehát ha közvetetten is, de ugyanúgy felelős a városi dugókért, így a fojtogató füstért is. Ha a környezetvédelmet tartjuk szem előtt, akkor ne autózzunk többet a szükségesnél, a rövidebb utakon gyalogoljunk, használjunk tömegközlekedést, kerékpárt vagy akár (elektromos) rollert, hiszen nagyon nem összevethető, ha egy ember mobilitását 1500 kg vagy 15 kg „vas” segíti elő.

 

Elektromos autót használsz?