Futurer E-TWOW Booster V 2019 elektromos roller teszt

Még nyár közepén vettem meg a saját elektromos rolleremet, azóta lényegében napi szinten használom, tehát már elég jól kiismerem magam rolleresként Budapest utcáin. Talán emiatt landolt nálam a Futurer webáruház egyik terméke az E-TWOW Booster V fantázianevű elektromos roller. Kíváncsian vártam a tesztet, mert a sajátomon kívül, nem mentem még másmilyennel, de a jövőben ha lehetőségem nyílik rá, szeretném végigpróbálni a teljes villanyroller palettát.

Itt az elején le kell szögeznem, hogy ez nem egy összehasonlító teszt, de gyakran fogom emlegetni a sajátomat, mint egy biztos pontot és hogy nekem egy-egy tulajdonság előnyösebb-e vagy inkább zavaróbb.

Szemügyre véve a Booster-t az tűnhet fel, hogy alig van rajta látható nyoma elektromos mivoltának. Egyedül az első kerekeket hajtó agymotor, és a kijelzőt is tartalmazó kormány, ami elárulja. Hogy az akkumulátorok hol is vannak, azt bizony keresni kell. Hosszas szemrevételezés után persze eljuthatunk addig, hogy mivel máshova nem fér az akku, ezért valószínűleg a taposóban van, de az sem sokkal vastagabb, mint egy sima street rolleré. Az összkép egy filigrán, sportos eszköz benyomását kelti. Ránézésre pehelykönnyűnek tűnik, amit az adatlapja is megerősít, a teljes menetkész tömege mindössze 11,3 kg. Még vékony csontozatúak is viszonylag kis szenvedéssel tudják ide-oda pakolgatni, pláne, hogy a promóvideó láttán mindenkinek gurulós bőrönd módjára lenne kedve huzigálni.

A valóságban talán nem ennyire vidám a helyzet. Kézbe véve és ráállva azonnal kiderül, hogy a kis súlynak ára van. A masszív merev érzésnek nyoma sincs. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor beülünk egy régi Mazda MX-5-be és érezni, ahogy minden kanyarban kicsit elcsavarodik a kaszni. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy a piros csoda elől hátul rugós futóművel rendelkezik. Ha valamit pozitívumként kiemelnék, akkor az mindenképp a rugózási komfort. Kiválóan siklik át az apró úthibákon, amiken a rugó nélküli rollerek nem tudnak. Mindenképp jár a plusz pont érte. A jó tulajdonságok sora viszont ezzel véget is ér. Persze vannak még papíron olyan paraméterei amik jónak számítanak, mint például a hatótáv, de nem vagyok benne biztos, hogy ez elegendő egy jó összképhez.

Hatótáv és a teljesítmény

A gyári katalógus szerint akár 40 kilométert is elgurulhatunk a kis kétkerekűvel, ha nem vagyunk nehezebbek 70 kg-nál és semmiképp nem megyünk gyorsabban 20 km/h-nál. Ja meg persze egy métert sem emelkedik az út. A rövidke 3 nap alatt, amíg nálam volt, nem sikerült lemeríteni, de ha úgy méri a 40 km-t ahogy a haza utat akkor nagyon csalóka lesz a végeredmény. Miért is írom ezt? Mert a munkahelyemig az út a Google szerint 2,4 km. Ezt a távot saját rollerem 2,6 km-nek méri, pontosan ugyanazon az úton haladva az E-TWOW viszont 3,4 km-nek. Vicces!

EZT OLVASTAD MÁR?  9 hónappal hamarabb kerül gyártásba a Tesla Model Y?

Érdemes ehhez képest vizsgálni a kijelzett 35 km/h-s végsebességet is. Érzésre nem volt több 25-30-nál, viszont ezt semmiképpen sem mondanám kevésnek, ugyanis a futómű elég bizonytalan és nem túl jó érzés vele gyorsan menni aszfalton.

Az akkumulátor töltöttségét a kijelzőn egy színes elem ábra mutatja. Alatta százalékosan is megjelenik a töltöttség, viszont nem érdemes erre hagyatkozni, mert 6-8 km-t is megtettem vele mire elkezdett csökkenést mutatni. Holott bizton állíthatom, hogy ennyi tesztelés után lehetetlen, hogy ne csökkenne pár százalékot. Az is igaz, hogy 10%-os lépésekben képes csak jelezni a csökkenést, de akkor sem jó, mert a következő 6-8 kilométeren egészen 50%-ig esett a töltöttség a kijelző szerint. Finoman szólva sem lineáris. Applikáció sajnos nincs hozzá, amivel pontosabban lehetne követni a változást.

Ha már a kormánynál tartunk, tegyünk említést a LED-es lámpáról, ami arra kiválóan alkalmas, hogy megvakítsa a szembe jövőt, de az utat nem világítja meg. Pozitívum viszont, hogy van automata módja a világításnak, ami azt jelenti, hogy ha kezd sötétedni, magától felkapcsol.

De miért olyan veszélyes ez a roller?

A saját rolleres tapasztalatom alapján mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a közlekedési formát. Ésszel használva nem igazán lehet nagy baj. De nem egy Boosterrel!

A rugózás miatt eleve képes kicsit bólintani a rövidke test, pont úgy mint amikor az autóval fékezünk egyet, az első kerekekre terhelődik a tömeg jelentős része. Ráadásul a kormányoszlop majdnem függőleges (ellentétben a sajátommal, ami hátrafelé dől) ezért még inkább előre kerül a súlypont fékezéskor. Aztán vegyük hozzá azt is, hogy ezen a rolleren nincs fékkar. A hátsó kereket a gyerekrollerekről ismert rálépős módszerrel lehet fékezni, ami a legritkább esetben sem kényelmes és vészhelyzetben eszünkbe sem jut, hátrafelé lépkedni. Az üzemi fék feladatát itt a motorfék látja el, amit egy a gázkarhoz hasonló forgós-billenős karral lehet vezérelni. Elsőre nem tűnik rossz megoldásnak, de nagyon máshogy viselkedik különböző sebességeknél. Ez amúgy igaz a gázkarra is, nagyon nehéz pontosan és finoman adagolni. Az egész rollerezés ettől egy fura bakkecskézéssé válik. A motorfék ráadásul bivalyerős, a végsebességről csak úgy szabad használni, hogy a testünkkel egy picit hátraterhelünk, ha ezt elmulasztjuk akár orra is bukhatunk.

EZT OLVASTAD MÁR?  Elektromos jövőt kaphat az Audi TT, A8, és R8 is

Tibor, a főszerkesztőnk pontosan így járt, amit el is mesélt a legutóbbi villanyórában. Tömören összefoglalva annyi történt, hogy kihajtott elé egy autó, ő fékezett és elég volt egy pici úthiba, hogy átessen az első keréken. A végeredménye egy kiadós válltörés lett. Nyolc csavarral és egy méretes fémlemezzel lett gazdagabb a tesztút és a négynapos Honvédkórházban tett látogatás után, amit az alábbi röntgenfelvétel örökít meg az utókor és az olvasók számára.

Én is elestem vele, ugyan én nem a fék miatt, hanem mert a vékony kerékkel a vizes úton rámentem egy 2 cm-re kiemelkedő csatornafedélre és oldalra kicsúszott az első kerék. Szerencsére egy látványos bokorba ugrással megúsztam. A sajátommal viszont az eddig megtett 600 kilométer alatt egyetlenegyszer sem estem el. Szóval érdemes meggondolni, hogy egy masszívabb nagyobb rollert, vagy egy kisebb de veszélyesebb eszközt választunk.

Ár és végszó

Összességében nem gyakorolt rám pozitív benyomást a Booster és csak megerősített abban, hogy jól választottam, amikor egy olcsóbb rollert vettem. Ugyanis a Futurer webáruházában ez a roller 349.000 Ft-ért kapható, ami szerény véleményem szerint enyhe túlzás. Mentségére legyen, hogy simán lehet, hogy nem én vagyok a célközönség. Sokkal inkább éreztem egy extrém sporteszköznek ezt a rollert, mint közlekedési eszköznek. Még azt is el tudom képzelni, hogy terepen is megállja a helyét a rugózás miatt. Mindenesetre bukósisak és egyéb védőfelszerelés nélkül senkit nem bíztatnék a féktelen száguldozásra egy Boosterrel.

Elektromos autót használsz?

 

Magyar Péter

Villamosmérnökként szakmai csodálattal tekintek minden elektromos járműre, ugyanakkor azt látom, hogy sok az ismerethiányból adódó ellenérzés irántuk. Írásaimmal ezen szeretnék pozitív irányban változtatni!