Így ne nyírd ki a villanyautód akkumulátorát!

A koronavírus járvány elleni legjobb védekezés, hogy otthon maradunk. Aki teheti már egy hónapja otthonról dolgozik, a gyerekeknek is óvodai és iskolai szünet van, jól tesszük, ha bevásárlás vagy egyéb okból is a lehető legkevesebbet hagyjuk el az otthonunkat. A hipermarketek helyett, ahol a húsvéti hétvége szombatján különös tömeg gyűlt össze, mivel pénteken, vasárnap és hétfőn is zárva vannak a boltok, ésszerűbb a környékbeli kisboltban megvenni azt, amit elfelejtettünk idejében beszerezni.

Egy ilyen helyzetben az autónk is akár hetekig mozdulatlanul pihen. Az autós portálokon sorra jelennek meg a tanácsok, elsősorban hagyományos autók tulajdonosainak. Tele tankoljunk, hogy ne legyen levegő a tartályban, vagy épp üres tankkal tegyük el, nehogy megromoljon a benzin? Egy hasonló kérdés a villanyautók esetén is felmerül: tegyük töltőre az autót vagy hagyjuk üresen, ha hetekig nem tervezzük használni?

Ma reggel a Totalcaron jelent meg egy csúnya tévedés ezzel kapcsolatban:

„a hálózatról tölthető PHEV-eket és villanyautókat, ha már egyszer muszáj, lehetőleg teljesen lemerítve kell eltenni, s tilos rajtahagyni őket a töltőn.”

FRISSÍTÉS: miután egyeztettünk – és mások is felhívták a figyelmét a mélymerülés kockázatára – Zsolt javította és kiegészítette a Totalcar hivatkozott cikkében a fenti mondatot.

Minden tiszteletem Csikós Zsolté, irigylésre méltó amilyen szenvedéllyel tekint a veterán autókra, és több évtizedes tapasztalata és szakértelme sem kérdőjelezhető meg, elsősorban a dízel Mercedesek területén. Bizonyára sokan így vélekednek, ezért különösen kockázatos számára olyan területen tanácsot adni, ahol nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel, tapasztalatokkal.

Az első villanyautós ágyúgolyó futamon több résztvevő is találkozott teknősökkel, de a gondos villanyautós ha így ér haza, első dolga töltőre tenni az autóját

Zsoltnak teljesen igaza van abban, hogy a mai PHEV és BEV autókban lévő lítium-ion akkumulátorok nem szeretik a 100%-ra töltött állapotot, ezért nem szerencsés töltőn hagyni az autót a leállás idejére. Az viszont hatalmas tévedés, hogy azzal teszünk jót, ha teljesen lemerítve tesszük le az autót. Az akkumulátor kutatással és fejlesztéssel foglalkozó szakértők egyetértenek abban, hogy az akku tárolásához a 40-50%-os töltöttség az ideális állapot. A gyakorlat is ezt támasztja alá. A gyárakat 40-60% közötti töltöttségen hagyják el az akkumulátorok és a kereskedésben állva is igyekeznek ezt az állapotot fenntartani. Az sem véletlen, hogy az elektromos hálózat stabilizálására használt akkumulátoros energiatárolókat igyekeznek 50% körüli töltöttségen használni. Az ilyenek esetében persze indokolhatná az is a fele töltöttséget, hogy ebből a helyzetből tudnak bármikor a lehető legtöbbet felvenni vagy leadni a hálózatba, a gyakorlatban azonban 49-51% között mozog az ilyen frekvencia stabilizáló telepek töltöttsége, tehát ha az üres szint lenne jó az akkunak, ezeket használhatnák 1-3% közötti töltöttségen is. Nem így teszik, mindenki törekszik az 50%-os töltés közelében tartani az akkut.

EZT OLVASTAD MÁR?  Elmarad a gyenesdiási villanyautós családi nap a koronavírus miatt

A Villanyautósok tanácsai saját tapasztalatok és rengeteg szakértő véleményének átolvasása után a következő:

  • Lehetőleg 50% körüli akku töltöttséggel hagyjuk magára az autót. Egyes típusok fogyasztása kikapcsolt állapotban a nullát közelíti, más típusoknál működésben maradnak az akkut folyamatosan merítő rendszerek (pl. Tesla). Aki tudja, hogy az autója álló helyzetben is merül, annak érdemes néhány naponta, hetente ránézni a töltöttségre (szerencsére sok típusnál ezt távolról, mobiltelefonos alkalmazással is megtehetjük). Aki nem tudja, hogy az autója hogyan viselkedik magára hagyva, nekik szintén a rendszeres ellenőrzést javasoljuk. Ha a töltöttség 30% alá csökken, akkor érdemes 50-60% közötti szintig rátölteni.
  • Védett, árnyékos helyen, ha lehet garázsban parkoljunk. Az akku az üres és tele állapoton kívül az extrém hideget és a forróságot sem kedveli. Egy 10-20 fokos hőmérsékletű garázsban sokkal tovább él majd, mint -10 foknak kitett hideg télben, vagy folyamatosan a napon, forró, akár 50 fokos aszfalt felett parkolva.

A fenti tanácsokat elsősorban a meghajtáshoz szükséges energiát tároló akkumulátor hosszú élettartama érdekében érdemes megfogadni. Talán ez a legfontosabb, hiszen ez a villanyautók legértékesebb alkatrésze. Természetesen a hagyományos autókra vonatkozó tanácsok jelentős része elektromos autók esetén is hasznos lehet, a folyamatos napsütés a villanyautó műanyag alkatrészeinek sem tesz jót, de ha egy gólyafészek alatt sikerült árnyékban megállnunk, akkor a madárürülék a villanyautó fényezését is tönkreteheti.

EZT OLVASTAD MÁR?  Ezt biztosan nem tudtad a Samsung SDI gödi akkugyáráról
A Hyundai menürendszerében aktiválható a „Külső akkumulátor kímélő” funkció, ami a 12 V akku megfelelő töltéséről gondoskodik

A villanyautósokat a hagyományos 12 V-os fedélzeti akku lemerülése hozhatja kellemetlen helyzetbe egy hosszabb üzemszünet végén. Bár a villanyautókban nincs indítómotor, egy teljesen lemerült fedélzeti akku esetén az autó nyitása és bekapcsolása is problémás lehet. Érdemes átnézni az autó kézikönyvét, menürendszerét, több típusban van ugyanis akku karbantartás funkció. Ezt aktiválva az autó megakadályozza a 12 V-os akku lemerülését és időnként rátölt a nagy akkuról. Egyes típusok csak bekapcsolt állapotban és/vagy a hajtó akku töltése közben töltik a 12 V-os akkut, ilyen autóknál érdemes lehet néhány naponta pár percre bekapcsolni, esetleg töltőre tenni az autót. Amennyiben nem utcán, hanem saját garázsban áll az autónk, időnként hagyományos akku töltővel végezhetünk egy rövid karbantartó töltést a 12 V-os akkun.

Végül érdemes átolvasni a két alábbi cikkünket, egyik a nyári, a másik a téli akku védelmet részletezi.

Elektromos autót használsz?