Hétfő óta alkalmazással indulnak az E.ON töltői

Múltheti ígéretének megfelelően hétfőn nyilvánossá tette az E.ON az elektromos autó töltői indításához használható drivE.ON alkalmazást. Az Android és iOS operációs rendszereken egyaránt elérhető applikáció regisztráció után teszi elérhetővé az energiaszolgáltató rendszerén a töltést, ami a koronavírus járvány idején még biztosan ingyenes.

Az új alkalmazás az E.ON hazai töltői mellett a magyarországi nyilvános töltők többségét tartalmazza, de mivel az alapot az OpenChargeMap adatbázisa jelenti, az adatok pontossága a közösség precizitásán és gyorsaságán is múlik. Az alkalmazás térkép nézetén az „e” ikon (jobb alsó sarok) megérintésével egyből az E.ON töltőire lehet szűrni, így könnyebb megtalálni a cég által üzemeltetett helyszíneket. Ezen felül természetesen lehetőség van csatlakozó és teljesítmény alapú, illetve az ingyenes töltőkre való szűrésre is.

Az applikáció az E.ON töltők esetén azok foglaltságát is mutatja, és lehetőség van fél órával az érkezés előtt a töltő lefoglalására is, így azon más az érkezésünkig már nem tud töltést indítani. Az applikáció kérésre átadja a töltő címét az általunk kiválasztott navigációs szoftvernek, így a töltőkhöz való eljutáshoz nem kell a cím másolásával sem bajlódni.

A töltés indításához a kábel csatlakoztatása után az alkalmazásban a használatba vett csatlakozó számát kell kiválasztani, majd megadni, hogy meddig tervezünk tölteni. A töltés ezután fél percen belül elindul. A töltés során a drivE.ON alkalmazás folyamatosan mutatja a betöltött energia mennyiségét, az eltelt időt, és a töltés eddigi díját. Ez utóbbi egyelőre fixen nulla forint, de szinte biztos, hogy a koronavírus járvány után az E.ON is használati díjat vezet be a töltőin. Ha egy kiszemelt töltőcsatlakozó foglalt, akkor annak felszabadulásáról értesítés kérhető, így nem kell folyamatosan a telefonunkat lesnünk, hogy az előző autós mikor végez.

A regisztráció során számlázási címet ugyan már kér a rendszer, de bankkártya megadása még nem szükséges.

A drivE.ON alkalmazást és az új rendszert az egyik gödi töltőnél próbáltam ki, és hibátlanul működött. Érdemes figyelni arra, hogy a töltési folyamat a rendszerben nem szakad meg akkor, amikor az autó a teli akkumulátor miatt leállítja a töltést (legalábbis AC töltés esetén). Ennek most még nincs jelentősége, de a fizetős rendszer bevezetése után a töltés végét követően drága mulatság lehet majd a töltőn hagyni az autót. (Persze nem ismerjük még a tervezett tarifákat, így az is elképzelhető, hogy nem lesz benne büntetés a töltő foglalására.)

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott engedélyek szerint az E.ON az alábbi helyszíneken kínál vagy tervez kínálni elektromobilitás szolgáltatást:

Cím AC/DC Töltőoszlop típusa Csatlakozók
9021 Győr, Révai Miklós utca DC+AC ABB Terra 53 CJT Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8400 Ajka, Szabadság tér AC Circontrol eVolve Smart TM4 Type 2 aljzat: 2 × 2
8100 Várpalota, Mártírok útja 109. AC Circontrol eVolve Smart TM4 Type 2 aljzat: 2
8100 Várpalota, Fehérvári út 17. AC Circontrol eVolve Smart TM4 Type 2 aljzat: 2
8000 Székesfehérvár, József Attila út 1. AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
8000 Székesfehérvár, Béke tér AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
8000 Székesfehérvár, Gáz utca
(Alba Regia Sportcsarnok)
DC+AC DBT QCSL 314 P Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8000 Székesfehérvár, Ybl lakótelep AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
8000 Székesfehérvár, Rác utcai parkoló AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
4060 Balmazújváros, Kossuth tér 23/2 AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
4060 Balmazújváros, Dózsa György u. 5. AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
4400 Nyíregyháza, Kállói út 16/C AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2 × 2
4400 Nyíregyháza, Pazonyi út 40. AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2 × 2
4400 Nyíregyháza, Törzs utca 2. DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
4400 Nyíregyháza, Törzs utca 2. AC Circontrol Post eVolve Smart T Type 2 aljzat: 2
4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes út 16/A AC GARO LS4 standard Type 2 aljzat: 2
2890 Tata, Remeteségpuszta AC GARO LS4 standard Type 2 aljzat: 2
8900 Zalaegerszeg, Vágóhíd utca DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8900 Zalaegerszeg, Jégcsarnok előtti parkoló DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8900 Zalaegerszeg, Parkerdei utca AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
2131 Göd, Nemeskéri- Kiss Miklós út AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
2131 Göd, Köztársaság út AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
4032 Debrecen, Ötvenhatosok tere 5/B. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
4030 Debrecen, Ozmán utca 1. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2 × 2
3000 Hatvan, Iskola utca AC GARO LS4 standard Type 2 aljzat: 2
3000 Hatvan, Rákóczi út 2626/3 AC GARO LS4 standard Type 2 aljzat: 2
3526 Miskolc, Búza tér 1. AC GARO LS4 standard Type 2 aljzat: 2
8000 Székesfehérvár, Szt. Flórián Krt. 11. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2 × 2
8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 13. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2 × 2
9700 Szombathely, Demeter utca 2. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2 × 2
9700 Szombathely, Szent Gellért utca 49. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2 × 2
8200 Veszprém, Kistó u 4. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
2534 Tát, Bécsi út 35-36. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
5000 Szolnok, Tófenék utca 3. DC+AC Cirtcontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
5000 Szolnok, Tiszaliget sétány AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
5000 Szolnok, Felső-Szandai rét 9. DC+AC Cirtcontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
5008 Szolnok COOP, Krúdy Gyula u. 108. AC GARO LS4 Type 2 aljzat: 2
9400 Sopron, Ágfalvi út 4/A. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
9400 Sopron, Győri út 45. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
9400 Sopron, Győri út 45. DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
4031 Debrecen, Kishatár utca 9/a DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
7600 Pécs, Tüzér utca 5/a AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
7600 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 48. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
7600 Pécs, Árnyas utca 25. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
7600 Pécs, Árnyas utca 25. DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8200 Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8200 Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
4080 Hajdúnánás, Ady Endre körút 41. AC Circontrol Post eVolveSmart T Type 2 aljzat: 2
2800 Tatabánya, Szent Borbála út 35. DC+AC Circontrol Raption 50 Type 2 aljzat: 1
CCS: 1
CHAdeMO: 1
8000 Székesfehérvár ALDI, Jancsár köz 1-3. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
8200 Veszprém, Dornyai Béla utca 5. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
8000 Székesfehérvár, Holland fasor 1. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
6725 Szeged, Katona József utca 89. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
3516 Miskolc, Pesti út AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 13/A AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
6000 Kecskemét, Izsáki út 69. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
6000 Kecskemét, Rákóczi út 13/A AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
6000 Kecskemét, Szt. István krt. 30. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
7400 Kaposvár, Árpád u. 31. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
9000 Győr, Fehérvári út 5/A DC+AC Circontrol Raption 50 DC CCS: 1
CHAdeMO: 1
Type 2 aljzat: 1
9000 Győr, Fehérvári út 5/A AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
9012 Győr, Malomszéki utca 11. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
9024 Győr, Szauter Ferenc utca 3/C AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
9025 Győr, Csipkegyári út 11. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2030 Érd, Budafoki út 6. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1033 Budapest, Huszti út 33. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1039 Budapest, Rákóczi út 38. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1094 Budapest, Tűzoltó utca 10-16. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1095 Budapest, Soroksári út 138-142. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1106 Budapest, Kerepesi út 73. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1117 Budapest, Hunyadi J. út 19. C Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1116 Budapest, Sopron út 60. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1118 Budapest, Rétköz u. 10/b. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1131 Budapest, Rokolya utca 1-13. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1145 Budapest, Szugló utca 60-62. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1152 Budapest, Régi Fóti út 64. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1158 Budapest, Késmárk utca 10. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1165 Budapest, Bökényföldi út 102. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1171 Budapest, Pesti út 237/p AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1173 Budapest, Pesti út 2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1186 Budapest, Cziffra György utca 7. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1191 Budapest, Szalay utca 7-17. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1194 Budapest, Hofherr Albert utca 40/a. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1195 Budapest, Üllői út 280. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1204 Budapest, Köves út 9. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1204 Budapest, Székelyhíd utca 24 AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1222 Budapest, Háros u. 11. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
1223 Budapest, Nagytétényi út 145-147. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
1239 Budapest, Haraszti út 32/b AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
5600 Békéscsaba, Gyulai út 51/2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2220 Vecsés, Wass Albert utca 2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2600 Vác, Gödöllői út 2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út 64-68. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
6600 Szentes, Csongrádi út 65. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2000 Szentendre, Kalászi út 2/a. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
8600 Siófok, Attila utca 74. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
8500 Pápa, Celli út 71. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
3600 Ózd, Jászi Oszkár utca 4. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2750 Nagykőrös, Kossuth Lajos utca 49-51. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
8800 Nagykanizsa, Dózsa György utca 146. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
9200 Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
6400 Kiskunhalas, Fűzér utca 1. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
8360 Keszthely, Tündérlak út 2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
3700 Kazincbarcika, Hadak útja 9. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
5300 Karcag, Kisújszállási út 90. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
5100 Jászberény, Nagykátai utca 22/C AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
6800 Hódmezővásárhely, Kaszap utca 31. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
3000 Hatvan, Bibó István utca 3. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
4200 Hajdúszoboszló, Kabai útfél AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
4220 Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói utca 2/B AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2100 Gödöllő, Bossányi Krisztina utca 4. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2500 Esztergom, Dobogókői utca 86. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2400 Dunaújváros, Kandó Kálmán tér 10. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2120 Dunakeszi, Pallag utca 68. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
2330 Dunaharaszti, Jedlik Ányos utca 1. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2700 Cegléd, Pesti út 93. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
2040 Budaörs, Kandó Kálmán utca 2. DC+AC Circontrol Raption 50 DC CCS: 1
CHAdeMO: 1
Type 2 aljzat: 1
2040 Budaörs, Kandó Kálmán utca 2. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2
6500 Baja, Dózsa György út 87. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
8400 Ajka, Fő út 31. AC Circontrol Post eVolveSmartT 2×22 kW Type 2 aljzat: 2 × 2
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Antalóczy Tibor

A Villanyatosok.hu főszerkesztője, illetve a Villanyautósok Közösségének egyik alapító tagja, e-mobilitás szakértő. 2014 óta aktív elektromos autó használó, és külső tanácsadóként számtalan hazai elektromobilitási projekt aktív segítője.