Szállítják az ID. 3-at, hamarosan foglalható az ID. 4

Európa számos országába megérkeztek az első szállítmányok a Volkswagen ID. 3 1ST Edition limitált szériás változatából, melyeket a következő hetekben vehetnek át a vásárlók a kereskedésekben. Augusztus 24-én több mint 700 darab villanyautó szállt partra Norvégiában, mely a márka népszerűségéből és a norvég elektromosautó-piac fejlettségéből ítélve az ID. 3 legfontosabb piacává válhat Németország mellett. Az első darabok érkezéséről maga Jürgen Stackmann marketing- és értékesítési igazgató is közzétett egy rövid videót:

Augusztus legutolsó napján a svédországi Södertälje kikötőjébe is beérkezett egy hajó, melyről körülbelül 300 darab első kiadású ID. 3 gurult le, erről szintén felkerült egy videó az internetre:

Ezt követően Írországból, majd szeptember első napjaiban az Egyesült Királyságból számoltak be a MEB padlólemezes ferdehátú feltűnéséről, azt azonban nem tudjuk, hogy pontosan hány jármű kereke érintkezett az ír, illetve angol földdel Dublin és Grimsby kikötőjében. Az autók szoftvere továbbra sem teljes, hiányzik belőle a HUD-ot támogató kiterjesztett valóság, illetve az App Connect néhány funkciója. Akik az első példányokat hazaviszik, azok automatikusan bekerülnek a First Movers klubba, és amint elkészülnek a hiányzó funkciók, ingyenes OTA frissítéssel fel tudják telepíteni azokat.

EZT OLVASTAD MÁR?  Opel Ampera-e villanyautók a hamburgi rendőrflottában

Az ID. 3 1ST Edition meghajtásáért egy 201 lóerős villanymotor, és egy nettó 58 kWh kapacitású aksi a felelős. Alapfelszereltségének része a hangvezérlés, adaptív tempomat, fűtött első ülések, kulcs nélküli feloldás és indítás, IQ Light Mátrix LED fényszórók üdvözlőfénnyel, kétszínű karosszéria, valamint 19 colos kerekek. A Volkswagen harmadik korszakalkotó modelljeként emlegetett villanyautó továbbá számos új funkciót bevezet a palettára, például a középső légzsákot, mely a jármű oldalát érő erőhatás esetén megakadályozza, hogy az utasok összeütközzenek. A zwickaui létesítményben gyártott jármű okos megoldásairól és vezetéstámogató rendszereiről többet is megtudhattok a tesztünkben:

A három említett ország mellett több más európai államban is látni vélték az internetezők az ID.3-at tréleren utazni, köztük Magyarországon is. Összesen körülbelül 30 000 1ST Edition kiszállítása kezdődik meg ebben a hónapban.

A tisztán elektromos ID.-sorozat következő modellje az ID. 4 SUV lesz, melyről a napokban derült ki, hogy szeptember 23-án tartja világpremierjét. Ezt követően az Egyesült Államokban azonnal foglalhatóvá válik egy 100 dolláros visszatérítendő előleg kifizetésével. Az európai foglalásról egyelőre nem árult el információt a VW.

Elektromos autót használsz?