Főoldal » elektromos autó » Fotókon a BMW i5

Fotókon a BMW i5

Nemrég számoltunk be arról, hogy a BMW 5-ös sorozata a hagyományos és plug-in hibrid hajtásrendszerek mellett teljesen elektromos változatban is piacra kerül, ráadásul nem csupán szedánként, hanem kombi kialakításban, valamint sportosabb M-es konfigurációban is megjelenik. Az i5 hivatalos premierjére még nem került sor, az extrém téli tesztjén azonban már átesett, és erről most fotókat is posztolt a bajor autógyártó.

A vállalat sajtóanyagában azt írja, hogy a kezdeti tesztköröktől a végső finomhangolásig összesen közel egy évig tartott az i5 tesztelése a havas és jeges környezetben, amely során elsősorban azt vizsgálták a fejlesztők, hogyan hat az alacsony hőmérséklet a hajtásláncra, valamint hogyan viselkedik az autó a csúszós felületeken. Mindezt az autógyártók körében népszerű helyszínen, a svédországi Arjeplogban található téli tesztközpontban mutatta be az új villany-BMW.

Az első kihívásra tavaly februárban került sor, amikor egy különleges matricával és műanyag kiegészítőelemekkel álcázott prototípus körülbelül 3000 kilométert szelt át Münchenből az észak-svédországi úti céljáig. Ezt követően a sarkkörön túli havas utak és befagyott tavak meghódítása következett, ahol a legextrémebb körülmények között tanulmányozták többek között a futómű komponenseinek viselkedését, a vezetési dinamikát, valamint a stabilitást. Ezzel párhuzamosan a villanyautó prototípusait más tesztközpontokban és BMW-létesítményekben is próbára tették, így például az alpesi hó is megfelelő helyszínnek bizonyult téli tesztek elvégzésére.

Azt egyelőre nem árulta el a német márka, hogy pontosan mikor hullik le a lepel az i5-ről, de néhány hónapon belül biztosan sor kerül a premierre, és még idén piacra kerül a modell. A BMW 5-ös sorozata 1973-ben jelent meg, a mostani hetedik generáció 2017 óta van piacon.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.