60 darab Teslával bővül a BMW és a Daimler által üzemeltetett Free Now személyi fuvarozó platform flottája – számolt be róla több német lap a dpa (Deutsche Presse-Agentur GmbH) hírügynökség információira hivatkozva. A korábban MyTaxi néven ismert alkalmazás a tavaly februári bejelentés után került a két német prémium autógyártó közös felügyelete alá négy másik, a városi mobilitást támogató szolgáltatással egyetemben. A Free Now jelenleg az egyik legnagyobb személyszállító vállalkozás Európában, a kontinens több mint 100 városában rendelhetnek taxit, vagy bérelhetnek autót és robogót a felhasználók. Az Electrive hírportál kérésére a Free Now megerősítette, hogy hatvan Tesla Model 3-ról van szó, melyek Hamburgban állnak majd szolgálatba a tervek szerint március végétől. Mindez valószínűleg csak a kezdet, ugyanis a BMW és a Daimler további városokban szeretné elindítani a szolgáltatást, s növelni az elektromos meghajtású járművek részarányát a flottában. A kaliforniai gyártó villanyautói pedig már világszerte bizonyítottak taxiként: akad olyan Model S Finnországban, mely már a 750 ezer kilométeren is túl van, Amszterdamban pedig évek óta működik egy több mint 100 Teslából álló taxiflotta. A Model 3-ra csak mostanság kezdtek igazán felfigyelni a társaságok: egy düsseldorfi taxis cég 50 darabot rendelt a múlt hónapban, a wisconsini Green Cab Madison pedig októberben a teljes 40 darabos Prius-flottáját Model 3-ra cserélte. 1000 km-re elegendő Supercharger használatot kapsz ajándékba új Model 3 vagy Model Y autódhoz, ha szocske ajánlói kódjáról indítod a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!