Főoldal » elektromos autó » Nőtt a Porsche Cayenne elektromos hatótávja

Nőtt a Porsche Cayenne elektromos hatótávja

A három plug-in hibrid típussal is elérhető megújult Panamera az augusztusi bemutatójakor egy korábbinál 30%-kal nagyobb lítium-ion akkumulátort hozott magával: a 14,1 kWh kapacitás 17,9 kWh-ra növekedett. Ez az új, optimalizált cellákat használó akkucsomag került most be a Porsche Cayenne konnektorról tölthető változataiba is, így minden más jellemzőjének megőrzése mellett természetesen emelkedett az E-Hybrid típusnévvel fémjelzett divatterepjáró hatótávolsága: a normál és a Coupé Cayenne E-Hybrid a WLTP városi ciklusában teljesen elektromos üzemmódban immár 48 kilométer megtételére képes (NEDC: 56 km), a Turbo S E-Hybrid (és Coupé) változat vásárlói pedig 42 kilométernyi (NEDC: 53 km) csendes utazásra számíthatnak. A Porsche hangsúlyozza, hogy az aksi kapacitásának növelésével valamennyi plug-in hibrid Cayenne jogosulttá vált az E jelzésű rendszámtáblára, és a csökkentett mértékű cégautó-adóra Németországban. Ennek feltétele a 2021 végéig érvényes szabályok szerint a minimum 40 kilométeres tisztán elektromos hatótávolság (vagy a maximum 50 g CO2/km kibocsátás), ami 2022-től 60 kilométerre, 2025-től pedig 80 kilométerre emelkedik.

A 2002 óta forgalmazott közepes méretű SUV valamennyi hálózatról is tölthető változatában egy 100 kW teljesítményű és 400 Nm nyomatékú villanymotort integráltak a mérnökök a nyolcsebességes Tiptronic S automata sebváltó házába, mely 135 km/h-ig a belsőégésű motor beindulása nélkül tudja mozgatni az autót. Az E-Hybrid esetében egy 250 kW-os, háromliteres V6 turbómotor nyújt segítséget nagyobb teljesítmény-kivételkor (340 kW/ 455 lóerő összteljesítmény), az erősebb Turbo S E-Hybridekben pedig 404 kW-nyi, négyliteres V8 biturbó nyomja fel az összteljesítményt 500 kW-ra (670 lóerőre).

A modell új generációjának gyártására való átállás már október közepén megtörtént, tehát a most rendelt hibridek már a nagyobb kapacitású akkumulátorral érkeznek.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.