Másodjára hívják vissza a Ford villanyautóját, azonban egyelőre csak a kanadai közlekedési hatóság reagált a felmerült problémára. Visszahívták a Ford első igazi villanyautóját Második visszahívás, két probléma A visszahívások az autógyártás velejárója, és bár a különböző szekértáborok szeretnek úgy tenni, mintha ez mindig csak az ellenfél autóit érinteni, a valóság az, hogy minden márka elszenved ilyen blamát. A Ford Mustan Mach-e először idén márciusban, a gyártás és a kiszállítások megkezdése után nem sokkal került bajba, amikor kiderült, egyes autók alvázán valószínűleg nem húzták meg elég nyomatékkal a csavarokat. Most a kanadai közlekedési hatóság oldalán jelent meg két új visszahívás az autó üvegfelületeivel kapcsolatban. Az egyik szerint egyes modellek panoráma üvegteteje nem lett megfelelően beragasztva, ezért az elválhat és lerepülhet. A másik is hasonló problémát ír le, csak az autó első szélvédőjével kapcsolatban. A tájékoztatás szerint a Ford levélben értesíti a tulajdonosokat. Nem csak nem elegáns, szerencsétlen húzás Az ügy pikantériája, hogy tavaly decemberben a Ford villanyautókért felelős globális vezetője, még azzal ekézte a Teslát egy interjúban, hogy a Ford vásárlóknak, más villanyautó gyártók kuncsaftjaival szemben, nem kell kompromisszumokat kötniük a minőség terén. Konkrétan ezt mondta az Autoblognak: Nálunk az ajtók pontosan illeszkednek, a műanyagok és egyéb fényezett elemek színe stimmel, a lökhárító nem esik le, a tető nem esik le a mosóban, és a kilincsek nem ragadnak be hideg időben. Azóta már a harmadik visszahívásán van túl a Mach-e, mert az alváz csavarjai kieshetnek, az üvegtető lerepülhet, a szélvédő pedig kieshet. Pillanatok alatt lett kabrió a vadiúj Teslából PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!