Orvosolták a tűzveszélyt okozó hibát az LG akkumulátoraiban
Újabb fordulat történt a tűzveszélyes LG-akkucellák miatt visszahívásra és akkumodulcserére ítélt Chevrolet Bolt EV és EUV ügyében, ám ezúttal végre valami pozitív hírrel tudott szolgálni a General Motors: bejelentette, hogy sikerült kijavítani az akkumulátorok kigyulladásához vezető gyári hibákat, s az LG Energy Solutions ezennel megkezdte a termelés folytatását az érintett villanyautók számára.
A GM éppen néhány nappal ezelőtt döntött arról, hogy október közepéig meghosszabbítja a Bolt EV és EUV gyártásának szüneteltetését, miután az LG nem tudott hibátlan cellákat szállítani. Az autógyártó vizsgálatai szerint a dél-koreai partner termékeiben ez idáig két hiba is jelen volt, az egyik az anódot érintette, a másik a szeparátort, ezek egy cellán belüli együttes megléte kellett ahhoz, hogy az elektromos autók bizonyos esetekben töltés közben vagy töltés után lángra kapjanak. Hogy ezeket pontosan mi okozhatta, arról nincs információ.
A General Motors arról nem tett említést, hogy az LG Holland, és Hazel Park létesítményeiben történő akkugyártás folytatása mellett is fenntartja-e az autógyártás szüneteltetését, de azt kihangsúlyozta, hogy az akkucserére váró ügyfeleket fogja előnyben részesíteni. Az új cellák október közepén érkeznek a kereskedésekbe, így várhatóan ekkor fog elindulni a hibás aksik cseréje. Az LG azt ígéri, hogy növeli a gyártás kapacitását a GM számára. A vállalat jelenleg azon is dolgozik, hogy a két michigani gyárában bevezetett vadonatúj gyártási eljárást más olyan létesítményeibe is átültesse, amely a jövőben a GM villanyautóiba fog akkumulátort termelni.
Az amerikai autóóriás emellett egy 60 napon belül érkező új diagnosztikai szoftvert is bejelentett, amely monitorozza az akku teljesítményét, és észleli az akkumulátoron belüli anomáliákat, a GM pedig ez alapján tudja rangsorolni az akkucsere sürgősségét. Hibátlan eredmények esetén a tulajdonosok az akkumulátor teljes kapacitását visszakaphatják. Ezen szoftver telepítéséhez az autósoknak el kell majd látogatniuk egy Chevrolet kereskedésbe.
Addig is, az akkumulátorok kigyulladását megelőző óvintézkedéseket – miszerint ne töltsék 90% fölé az akkumulátort, ne hagyják körülbelül 113 kilométer megmaradt hatótáv alá merülni, valamint közvetlenül töltés után kültéren parkoljanak, illetve ne hagyják a töltőn éjszakára a garázsban – minden tulajdonosnak javasolt betartani. A legutóbbi útmutatást azonban, miszerint lehetőleg ne parkoljanak 15 méternél közelebb más autókhoz, frissítette a vállalat, azt állítva, hogy amennyiben a fenti intézkedésekre odafigyelnek, erre nincs szükség. A GM-nek nincs tudomása olyan tűzesetről, amely annak ellenére történt, hogy megfelelően követték a leírt utasításokat.