Brutális villanyautót mutatott a Chevrolet

Az Amerikai Egyesült Államokban uralkodó pickupok iránti őrület két legnagyobb nyertese már hosszú évek óta a hagyományos meghajtású Ford F-sorozat és a General Motorshoz tartozó Chevrolet Silverado. A Ford F-150 Lightning tavaly tavaszi világpremierje éppen ezért egy sorsdöntő fordulópontnak nevezhető az amerikai autópiac számára, hiszen ez lesz az első olyan nagy számban gyártott és tömegek számára tervezett tisztán elektromos meghajtású pickup, amely egy hagyományos autóipari óriásvállalat kezei közül kerül ki. Tegnap este ismét egy fontos mérföldkőhöz érkezett a tengerentúli autós forradalom: lehullott a lepel a Silverado tisztán elektromos változatáról is.

2024 Silverado EV RST

A Silverado EV műszakilag semmilyen módon nem kötődik az éghető üzemanyaggal táplálkozó testvéreihez, csakúgy, mint a vadonatúj Hummer EV haszongépjárművet, a GM ezt is a villanyautókhoz fejlesztett moduláris Ultium padlólemezre helyezte. Éppen ez adja a jármű zsenialitását, egy ilyen haszongépjármű sikerét ugyanis gyakran a praktikus megoldások határozzák meg, márpedig a belsőégésű motoros hajtáslánc megkötései nélkül a tervezők tiszta lappal állhattak neki pazar funkciók megtervezésének.

Az Ultiummal újjászületett a Silverado: minden eddiginél modernebb és izmosabb külsőt öltött magára, amely egyben annyira aerodinamikus, hogy a GM elmondása szerint sosem került még sorozatgyártásba ilyen alacsony légellenállási tényezővel full-size pickup haszongépjármű. Az agresszív, robusztus külsőhöz nagymértékben hozzájárul a rövidített első rész, amely a jobb kilátást, valamint a jobb helykihasználást segíti. A motorháztető alatt frunk (első csomagtartó) húzódik, amely így ránézésre nincs akkora, mint az elektromos F-150-é, de akik hagyományos kisteherautóról váltanak, azoknak egy kellemes újdonság lesz.

2024 Silverado EV WT

Az úgynevezett Multi-Flex Midgate a raktér helykihasználásában támogatja a tulajdonost, amely az 1,80 méter hosszú platót összeköti a hátsó üléssorral, mintegy 3,3 méternyi pakolási lehetőséget felszabadítva.

A Silverado EV-ből több változat is készül, az értékesítés két verzióval kezdődik. Elsőként a céges flottákba szánt Work Truck kerül piacra 2023-ban – a bemutatón Mary Barra vezérigazgató elmondta, hogy már van is legalább két olyan vállalat, amely elektromos Silveradóval bővíti járműállományát.

A másik típus az RST különleges, First Edition változata, amely a modellcsalád zászlóshajója: mind a négy kereke kormányozható, automata adaptív felfüggesztést kapott, amivel 50 mm-t emelhető és csökkenthető a hasmagasság, az utastérben 17 colos LCD központi kijelző és 11 colos digitális műszerfal szolgáltatja az információkat, valamint az autópályás kéz nélküli vezetésre képes Super Cruise vezetéstámogató rendszer is telepítve van benne.

Mindemellett a sofőr a Head-Up Display-ről is leolvashat adatokat, valamint említésre méltó az automata indítás, melynek köszönhetően az autó azonnal üzemkész állapotba kerül, ha a tulajdonos összekapcsolt okostelefonnal száll be.

Az RST duplamotoros rendszerének összteljesítménye 664 lóerő 1058 Nm forgatónyomatékkal, 0-ról 60 mérföld/órára így körülbelül 4,5 másodperc alatt gyorsul fel. A Work Truck 510 lóerős és 834 Nm-es hajtásrendszerrel dolgozik, teherbírása 544 kiló, vontatásnál pedig 3629 kiló a hivatalos korlátja. A későbbiekben készül olyan változat, mely akár több mint 9 tonnát is el tud maga mögött húzni.

A pontos akkukapacitás nem ismert (a Hummer EV-ből kiindulva 200 kWh környékén lehet), de mindkét típushoz körülbelül 400 mérföldes, azaz 640 kilométeres hatótávot adott meg a GM. A DC töltés maximális teljesítménye 350 kW, így 10 perc alatt 160 kilométernyi energia betöltése lehetséges egy megfelelő, például egy ultra magas teljesítményű Electrify America töltőoszlopon. Az autó nem csak felvenni, hanem továbbadni is képes az áramot, legfeljebb 10 konnektor kérhető rá, amelyeken keresztül összesen 10,2 kW áll rendelkezésre elektronikai berendezések működtetésére, vagy akár másik villanyautó töltésére.

Silverado EV Trail Boss

A flottás WT 2023 tavaszán debütál, ezt ugyanazon év őszén követi az RST First Edition, amelynek javasolt indulóára 105.000 USD lesz. A Factory Zero ad otthont a sorozatgyártásnak, melynek felfutását követően piacra kerül a magánszemélyeknek kínált WT 39.900 dollárért, mint a család legolcsóbb, belépő szintű tagja. Ezután érkezik az alap RST, a terepre szánt Trail Boss, és más variánsok. A Silverado EV foglalása a premiert követően el is indult az Egyesült Államokban.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.