Magyarországra is megérkezett az első Ford Mach-E visszahívás

Mutatjuk, hogy néz ki a gyakorlatban az időpontfoglalás és a szerviz.

Ahogy az autóiparban megszokott, különösen az új technológiák megjelenése, bevezetése és elterjedése esetén, előfordulnak hibás kivitelezések, gyermekbetegségek, amiket a gyártónak orvosolnia kell, így olykor  megjelennek a gyártói visszahívások. A Ford első tisztán elektromosnak tervezett sportSUV-ja, a  Mach-e esetében ez különösen kellemetlenül sült el, tekintve, hogy a gyár villanyautókért felelős globális vezetője beszólt a Teslákra, többek között a lerepülő üvegtetők kapcsán.

2021. végén a globális visszahívási akció megérkezett Európába is, így a magyar Mach-E tulajdonosoknak megjelent a Ford Pass applikációban egy figyelmeztető ikon a bal felső sarokban.

A foglalás

Az ikonra való kattintást követően megjelent egy addig ismeretlen képernyő, ami a gyári visszahívási adatokat tartalmazta, és itt jött a meglepetés. Legalábbis nekem az volt, igaz a kellemesebbik fajta! Úgy nézett ki, hogy azonnal be is lehet jelentkezni a szervizbe. Kipróbáltam és valóban. A Ford app ezen része remekül működött és mindössze néhány egyszerű lépésben lehetett időpontot foglalni bármelyik márkaszervizbe.

A következő képernyőn ki lehetett választani a szerviz típusát. Itt alapértelmezésben a kötelező szerviz volt beállítva, de akár több opciót is ki lehetett választani. Az autóban előre beállított kedvenc márkakereskedő és szerviz itt már alapértelmezésben ki van választva. Vagyis itt már módosítani nem lehet. A kereskedőnek egyébként megjelenik a neve, címe is, de ezt most kitakartuk!

Ha megvagyunk a szolgáltatás(ok) kiválasztásával, egy felugró ablakban megerősítést kér az aktuális futásteljesítménnyel kapcsolatban. Erre gondolom akkor van szükség, ha km-hez kötött kötelező karbantartásra megyünk az autóval és a futásteljesítménytől is függ pl. a garancia, vagy az assistance szolgáltatás meghosszabítása.

Ügyes húzás, hogy nem marad el a keresztértékesítés! A következő képernyőn kiegészítő szolgáltatásokat, pl. pollenszűrő cserét, szezonális átvizsgálást, vagy akár klímatisztítást is kérhetünk. Ezen felül van egy szabad szöveges mező, amibe rövid szöveges üzenetet írva közvetlenül is üzenhetünk a szerviznek.

Innen már csak egy ugrás és egy virtuális naptár segítségével kiválaszthatjuk az általunk preferált időpontot, gyakorlatilag percre pontosan. A rendszer a véglegesítést követően egyébként tényleges naptárbejegyzést küld a telefonunkra és az email címünkre egyaránt. Nekem ez a telefonom, a Gmail-em és az Outlookom által használt naptárakkal is kompatibilis volt. Tekintve, hogy közeledett a karácsony már 2022-t választottam, de azt hozzá kell tenni, hogy pár nappal később is lett volna időpont. Persze a visszahívási kampányban – mint utólag kiderült – egyébként sem árt egy kis időt hagyni a szerviznek, hogy a rendelkezésre nem álló, de szükséges célszerszámokat, eszközöket be tudják szerezni a központból.

A foglalás végeztével egy ellenőrző, összefoglaló képernyő jelenik meg, ahol szintén van lehetőség a dátum és idő szerkesztésére, ha közben meggondoltuk volna magunkat és mégis inkább más időpontot preferálunk. Ezen a képernyőn is – mint eddig majdnem mindegyiken – közvetlenül fel is hívhatjuk akár a szervizt egyeztetés céljából.

A „Foglalás” gombot megérintve, néhány mp várakozás után megjelenik egy visszaigazoló képernyő, amivel párhuzamosan az igényünk valóban bekerül a Ford rendszerébe. Ezt onnan is tudtam, hogy mindössze 2 órán belül fel is hívtak telefonon, hogy érkezett egy foglalás és erősítsem meg a valós szándékot, valamint megköszönték, hogy őket választottam.

Összességében még mindig igaz, hogy a Ford appnak van hova fejlődnie. Számos olyan pontot tudnék írni, amivel nem vagyok elégedett, sőt egyenesen dühítő, ahogyan működik. Viszont tény, hogy folyamatosan fejlesztik és az online szervizbejelentkezés mindössze 2 percembe került és valódi ügyfélélmény volt!

A javítás

A visszahívásra a potenciálisan elégtelen ragasztás miatt volt szükség, amit további ragasztóanyag felhordásával, az üvegtető eltávolítása nélkül tudnak orvosolni. A friss ragasztó a két rétegben előzőleg felvitt alapozóra kerül, és hogy a ragasztó maradéktalanul bejusson a perem és az üveg közé, egy határoló tetőhab kerül az üveg köré. Bár a munkavégzés könnyebbé tételéhez az eredeti előírás alapján a szélvédő is eltávolítandó, a kiválasztott szerviznek sikerült enélkül az időigényes művelet nélkül is elvégeznie a javítást. Az összeszerelést illatszeres tisztítás, illetve az akku teljes feltöltése követte. Az autót egy szoftverfrissítés után házhoz hozva kaptam vissza. A ragasztóanyag szaga nem, de a tisztítószer illata még 8 nap után is jól érezhető.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Zvara Szabolcs

Hiszek abban, hogy a legkisebb tettnek is lehet óriási hatása ezért villanyautót használok, amit napelemről töltök. Igyekszem a háztartást műanyagmentesíteni, a hulladékot szelektíven gyűjteni, az elhasznált dolgokat újra felhasználni és amit lehet a saját kertben megtermelni. Jó érzés tudni, hogy ez nem csak nekem számít, ezért csatlakoztam a Villanyautósok.hu csapatához.