Javítja a Tesla a Model S egyik legbosszantóbb tervezési bakiját
Az új Palladium kódnevű Tesla Model S frissítés legvitatottabb megoldása a hagyományos kormánykerék helyett bevezetett yoke, amelynek formája egyes repülőgépek és versenyautók megoldására emlékeztet. Bár az interneten elérhető beszámolók szerint a kormányt ténylegesen használók többsége elég gyorsan megszokta az újdonságot, van egy megoldás rajta amit mindenki csak átkoz.
Úgy néz ki, ezt orvosolták.
Frissítésre várva
A yoke legvitatottabb pontja, hogy a kormány tetején lyuk van, nem fut teljesen körbe a karimája, azonban akik ténylegesen ilyen autót vettek általában azt mondják, hogy viszonylag hamar átáll az ember agya, és jól használható a szokatlan formájú kormány – persze mindenre vannak ellenvélemények is.
Talán csak egy hajszállal kevésbé vitatott a yoke azon megoldása, hogy nincsenek mellette bajuszkapcsolók, az index, az ablaktörlő, a tempomat, de még a duda is egy érintésérzékeny gombra került a kormányon. Ezek nagyját szintén elég gyorsan megszokták a sofőrök, de a duda szinte kivétel nélkül mindenkinek fájó pont. Egyrészt eleve elég kieső helyre került még az érintőgombok között is, mivel ez van jobb oldalt legfelül, nem lehet elérni a kormányon nyugvó kéz ujjaival. Másrészt ha vészhelyzetben egy másik autós vagy gyalogos figyelmeztetésére akarjuk használni, még a gyakorlott yoke használónak is eltart egy másodpercig mire megtalálja a megfelelő gombot a kormányon. A Tesla ezt azzal próbálta orvosolni, hogy ha rávágunk a yoke jobb oldalára mondjuk tenyérrel vagy ököllel, akkor szintén megszólal a duda, de valljuk be ez se nem túl intuitív se nem túl elegáns megoldás.

Már az év elején terjedt egy olyan fotó a közösségi médiában, amely egy gyári Model S tesztautóról készült, ahol egy címke arról árulkodott, hogy a kocsiban a duda kapcsolója a hagyományos helyen, a kormány közepén, a légzsák fedelébe integrálva található. Csak az nem volt biztos, hogy ez valami korábbi tesztpéldány volt-e, egy meg nem valósult fejlesztés eredménye, vagy esetleg egy új változatot tesztel a cég, ami helyreállítja a rendet.
All cars made since November also have push center for horn – just waiting on firmware update. If you mash right side of yoke with your palm, horn will trigger.
— Elon Musk (@elonmusk) March 2, 2022
Most Elon Musk egy Twitteres kérdésre válaszul elárulta, hogy már tavaly november óta az összes legyártott példányban új kormánykerék található, ami még mindig yoke, de már a hagyományos helyen is érzékeli a duda használatát. A Tesla vezetőjének tájékoztatása szerint ennek aktiválása már csak egy szoftverfrissítésnyire van.