A június 23-án elstartoló Goodwood Festival of Speed autós rendezvényen mutatkozik be a közönség előtt a Polestar jelenleg még fejlesztés alatt álló modelljének, a Polestar 5-nek a prototípusa. Az egykoron még a Volvo teljesítményvonaláért felelős, de 2017 óta külön márkaként működő svéd-kínai vállalatról tudni érdemes, hogy modelljei növekvő számsorban érkeznek: a cég a plug-in hibrid Polestar 1-gyel indított, majd jött a tisztán elektromos Polestar 2, jelenleg pedig a Polestar 3 elektromos SUV októberi leleplezését várjuk. Ebből következik, hogy a goodwoodi versenypályának nekifutó Polestar 5 megjelenése még igencsak odébb van, a tervek szerint 2024-re várható. Az alábbi képen a villanyautó dizájnelemeit álcafólia takarja, de nem tapogatózunk teljesen a sötétben, mivel tudjuk, hogy a négyszemélyes GT a Precept tanulmány alapján készül. Az angliai rendezvényen egyébként ezt a modellt is kiállítják, csakúgy, mint az O2 roadster koncepcióautót, valamint a megvásárolható Polestar 2 BST edition 270-et. Polestar 5 A vállalat emellett egy másik fotót is megosztott, amelyhez a teljes villanyautó-család összeállt. A Polestar 3-ról nemrég érkezett meg az első hivatalos fotó, és immár a hátsó részét sem takarja semmi, és letakarva ugyan, de láthatjuk a Polestar 4-et is, amely a 3-as számú testvérénél kicsit kisebb sportterepjáró lesz. Ez 2023-ban várható a piacra. A Polestar több mint 55.000 autót adott el eddig, jelenleg a világ 25 országában van jelen, s összesen 130 kereskedésben várja ügyfeleit, amelyet az év végére 160-ra bővít. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!