Megcsappant villanyautó-regisztrációkkal indult el az idei nyár
Ismét meglehetősen látványos mértékben visszaesett az előző havihoz képest a tisztán elektromos személyautók hazai regisztrációja, de az év első két hónapjában tapasztalt mélypontig szerencsére nem zuhant vissza: a Belügyminisztérium által közzétett adatok szerint júniusban 1034 zéró kibocsátású autóra került fel a zöld rendszámpár, így a nyár első hónapja a harmadik leggyengébb hónap eddig az idei évben ebben a tekintetben. A tavalyi év júniusához hasonlítva viszont látványos, 85,2 százalékos növekedést láthatunk.
A visszaesés a külső forrásból tölthető járművekre is igaz, hiszen míg a múlt hónapban 709 példányt regisztráltak az 5N és 5P kategóriában együttesen, addig júniusban csupán 508 tölthető hibrid került az utakra. Ami az egy évvel korábbi állapotot illeti, most 16,8 százalékkal több konnektoros hibridet vettek fel a hatóságok az adatbázisba, mint 2021 nyarának első hónapjában. Az egyéb zéró emissziós autók hazai állománya nem nőtt, és nem is csökkent, továbbra is négy ilyen jármű rója Magyarország útjait.
Mint megírtuk, a május különleges hónap volt, hiszen elérte, és át is lépte a Magyarországon regisztrált zöld rendszámos gépjárművek száma az ötvenezret. Júniusban összesen 1542 gépkocsival bővült az állomány, így jelenleg 53.033 gépjármű visel zöld színű rendszámtáblát.
Az összes júniusi gépkocsi-regisztráción belül 67,1%-ot képviseltek a villanyautó-regisztrációk, ami ugyan meglehetősen magasnak számít, nem rekord, hiszen márciusban például 68%-ra is felnyújtózott. Az utakon futó 28.102 villanyautó egyébként a teljes zöld rendszámos gépkocsi-állomány 53,12 százaléka.
2022 első hat hónapjában összesen 6558 tisztán elektromos gépkocsi kapott zöld rendszámot Magyarországon. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) által nemrég közzétett adatok szerint az idei év első félévében 57.411 új személygépjármű, ebből 2265 darab villanyautó került újonnan forgalomba hazánkban, tehát a maradék 4293 autó (65,5%) használt import. A hazai autópiac a használt autókkal együtt összesen 126.376 gépkocsival bővült, ennek kicsivel több mint 8%-a volt zöld rendszámra jogosult, és 5,2%-a teljesen elektromos meghajtású.
Ha maradnak ezek az arányok az év végéig, akkor ez az esztendő bizonyosan sikeresebb lesz a tavalyinál az elektromobilitás számára. 2021-ben összesen 121.920 új személyautó kelt el, és 132.205 jármű érkezett hazánkba külföldről. Mindezek 6,1%-a kapott zöld rendszámot, és 3,5% volt tisztán elektromos.
Dátum | Kategória szerinti bontás | Területi eloszlás | Összesen | ||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
5E | 5N | 5P | 5Z | Budapest | Vidék | ||
2021. június 30. | 15.440 | 10.826 | 6954 | 1 | 14.589 | 18.632 | 33.221 |
2021. július 31. | 16.045 | 11.196 | 7113 | 2 | 15.052 | 19.304 | 34.356 |
2021. augusztus 31. | 16.901 | 11.612 | 7293 | 2 | 15.526 | 20.282 | 35.808 |
2021. szeptember 30. | 17.771 | 12.008 | 7461 | 2 | 16.016 | 21.226 | 37.242 |
2021. október 31. | 18.800 | 12.342 | 7609 | 2 | 16.622 | 22.131 | 38.753 |
2021. november 30. | 20.022 | 12.709 | 7812 | 2 | 17.313 | 23.232 | 40.545 |
2021. december 31. | 21.544 | 13.085 | 8002 | 2 | 18.223 | 24.410 | 42.633 |
2022. január 31. | 22.397 | 13.502 | 8131 | 2 | 18.785 | 25.247 | 44.032 |
2022. február 28. | 23.274 | 13.961 | 8.299 | 2 | 19.394 | 26.211 | 45.605 |
2022. március 31. | 24.795 | 14.500 | 8476 | 3 | 20.199 | 27.660 | 47.859 |
2022. április 30. | 25.918 | 14.955 | 8625 | 4 | 20.833 | 28.767 | 49.600 |
2022. május 31. | 27.068 | 15.422 | 8867 | 4 | 21.531 | 29.948 | 51.479 |
2022. június 30. | 28.102 | 15.779 | 9018 | 4 | 22.075 | 30.958 | 53.033 |
forrás: BM