Itt egy újabb kínai csúcstechnológiás villanyautó, nem csak kínaiaknak

Alig telt el néhány hét, mióta bemutattuk a három éve működő kínai start-up, a NIO szuperolcsó, elektromos meghajtású crossoverét, amely a Tesla Model X-et próbálja letaszítani kínai trónjáról, a héten megrendezett CES 2018 elektronikai szakkiállításon egy új villanymotoros SUV mutatkozott be az ázsiai országból, felszerelve mindenféle csúcstechnológiával, amit az ember csak el tud képzelni.

A gyártó ezúttal ismét egy start-up vállalkozás, a Byton, amely egy csapat korábbi Nissan és Tesla vezetőből alakult meg, a BMW i8 egykori projektigazgatójának vezetésével, és több nagyobb kínai beruházó támogatásával. Legelső koncepcióját, a most bemutatott tisztán elektromos intelligens crossovert már szeptember elején beharangozta a vállalat, állítva, hogy akkora kijelző lesz majd az autóban, melyet még soha senki nem rakott egy gépkocsiba, s néhány kedvcsináló fotót is mellékelt hozzá, most azonban végre kívül-belül alaposan megismerhetjük a kínaiak új okosautóját.

A 22 colos kerekeken futó, 4850 mm hosszú, 1940 mm széles és 1650 mm magas villanyautó kétféle hajtáslánccal lesz elérhető: az alapmodell esetében egy 200 kW-os (268 lóerős) motor hajtja majd a hátsó kerekeket, melyhez egy 71 kWh-s akkucsomag biztosít energiát, ami közel 400 kilométer megtételére elegendő. A prémium változatban mindkét tengelyt egy-egy villanymotor működteti 350 kW (470 lóerő) összteljesítménnyel, s itt már egy nagyobb, 95 kWh-s akkumulátor kap helyet, mellyel 520 kilométert autózhatunk egy töltéssel. A töltési időre vonatkozó ígéret sem maradt el, a Byton szerint az akkumulátor csupán 30 perc alatt 80%-ig feltölthető.

EZT OLVASTAD MÁR?  Minden modelljét elektromosítja Európában a Ford

Természetesen, ha már a jövő intelligens autóját építi meg a gyártó, akkor az önvezető funkció sem maradhat ki belőle, így alaposan fel van szerelkezve az autó kamerákkal, ultrahangos érzékelőkkel, radarral és lézerszkennerrel. A kocsi piacra kerülésekor Level 3-as önvezetés lesz elérhető, kicsivel később azonban a szoftverfrissítésnek köszönhetően Level 4-re ugorhatunk.

Az elektromos SUV-ba beépített összes műszert és funkciót hosszú lenne felsorolni, de a teljesség igénye nélkül nézzünk meg pár érdekességet. A már említett, valaha kocsiba szerelt legnagyobb kijelző valóban hatalmas, 125 x 25 cm méretű, és végighúzódik az egész műszerfalon, de három másik képernyő is található az autóban. Az intelligens jármű felismeri a hangunkat, kézmozdulatainkat, érzékeli az érintésünket, és biometrikusan azonosít bennünket. Ha nem szeretnénk ennyire közvetlen és szoros kapcsolatot kiépíteni autónkkal, akkor egy mobiltelefon applikáción keresztül is irányíthatjuk. Minden üléshez tartozik egy arcfelismerő kamera, mely az utas azonosítása után személyre szabott beállításokat küld az adott ülésre vonatkozóan, így a kényelmünkről és a szórakozásunkról is gondoskodik a kocsi. Kilincset ne is keressünk az autón, ugyanis az ajtók nyitása is arcfelismerő rendszerrel történik. A járműbe telepített mesterséges intelligencia megjegyzi szokásainkat, leggyakrabban látogatott helyeinket, hobbijainkat, s még naptárat is vezet számunkra, így vérbeli titkárnőként minden egyes tevékenységünkkel folyamatosan tanul az autó, hogy minél jobban tudjon minket segíteni. A kocsi továbbá 5G hálózattal is rendelkezik, a tetőn lévő antennán keresztül 10 Gbit/másodperces adatátviteli sebesség is lehetséges.

EZT OLVASTAD MÁR?  Bemutatkozott a Peugeot e-2008

A crossover bemutatóján a start-up további terveiről is kaptunk infókat, miszerint egy szedán és egy többcélú jármű is készül az autó platformjára. Ezek mind 4-es szinten tudják majd vezetni önmagukat.

Bár a Byton legelső villanyautója egyelőre csak koncepció, a gyártó biztosra állítja, hogy 2019-ben kigurul a kínai piacra. Akik nem szeretnének a közeljövőben odáig utazni a járműért, azok se csüggedjenek, mert a tervek szerint egy évvel később az Egyesült Államokban és Európában is kapható lesz az okosautó. És hogy mennyit kell majd érte fizetni? Egyedül a 71 kWh-s akkuval felszerelt alapmodell 45.000 dolláros (nettó) alapárát említette a gyártó, ami jelenlegi árfolyamon átszámítva 11,8 millió forintnak felel meg.

 

Elektromos autót használsz?