Elon Musk a CBS This Morning című műsorában szerepelt, ahol Gayle Kinggel beszélgetett a vállalat fremonti gyárában a Tesla várva várt Model 3-járól. Musk az interjúban elismerte, hogy a Tesla elmarad a kitűzött piaci céloktól, de továbbra is biztos a gyár hatékonyságában. Elmondása szerint minden megrendelést teljesíteni tudnak, mindössze egy nagyjából 6-9 hónapos csúszás kell bekalkulálni. Ebből 3 hónap már el is telt. Musk olyannyira komolyan veszi ezeket a késedelmeket, hogy elmondása szerint a gyárban alszik, mert nincs ideje hazamenni. Szerinte erre azért van szükség, mert így motiválni tudja az embereket a hatékonyabb munkavégzésre. A késedelmek ellenére azért történik előrelépés, bár csak szakaszosan. Musk megjegyezte: „Meg tudtunk oldani néhány olyan kritikus dolgot, amelyek visszatartottak attól, hogy elérjük a heti 2000 autót, de azóta is folyamatosan 2000 autóval végzünk hetente.” Később a Twitteren azt is beismerte, hogy hiba volt a túlzott automatizálás. Az interjú még a napi fontosabb történéseket is érintette, és figyelmeztetett mindenkit, hogy az emberek a való életben nem tökéletesek, s úgy hiszi, hosszútávon a Tesla Autopilot képes lesz csökkenteni a baleseteket. Szóba került még a közösségi felületek kormány általi szabályozása is. A videók itt tekinthetőek meg: Forrás: insideevs.com Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést (Model 3/Y) vagy 180.000 Ft árengedményt (Model S/X) kaphatsz. Ehhez használhatod Balázs, Szöcske vagy Tibor ajánlói kódját is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Juhász Anita Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!