Elkészült a 300. e-Mobi töltő
Igen jelentős mérföldkőhöz érkezett ma a hazai elektromobilitás bonyolításával megbízott e-Mobi: hivatalosan is beüzemelték a hálózatuk 300. tagját. Ezzel a teljesen állami tulajdonú vállalat rendelkezik Magyarországon a legnagyobb és legkiterjedtebb elektromos autó töltő hálózattal. A töltők többsége ugyan csak AC (váltakozó áramú) töltő, de az utóbbi hónapokban egyre több 50 kW-os DC (egyenáramú) villámtöltő került elő a raktárakból, és látványosan megugrott a 22 kW-os DC gyorstöltők száma is.

Az e-Mobi – saját honlapja szerint – jelenleg 52 DC töltőt üzemeltet. Ezek az M3-as kivezető szakaszán a Szilas pihenőbe telepített 50 kW-os DC villámtöltőn kívül mind városközpontokban találhatók. Némelyik segíti ugyan egy-egy régión belül a közlekedést, de az ország átjárhatóságán nem sokat javítanak. A városközpontokba telepített AC töltők viszont sok helyen biztosítanak célállomás töltést a környékre távolabbról érkezőknek, illetve pótolják az otthoni töltést a helyben lakóknak.
Az e-Mobi töltők használata ingyenes, azok a kábel csatlakoztatása után automatikusan indulnak. Ennek eredményeként sajnos a készülékek foglaltsága távolról nem ellenőrizhető, és az ingyenesség miatt gyakran foglaltak.
Az alábbi lista az e-Mobi.hu honlapról származik, de biztosan nem teljes. A honlapon ugyanis nem szerepel még egy sor olyan töltő, amiről biztosan tudjuk, hogy működik (pl. Békéscsabán a Posta közben korábban 22 kW-os AC töltő, most 50 kW-os DC). A töltők teljes listája a honlapon csak 235 helyszínt tartalmaz. A hírt frissítjük, amint kapunk teljes listát a töltőkről.
50 kW-os DC villámtöltők (9 db)
- Budapest, II. kerület, Mechwart tér
- Csorna, Mártírok tér
- Dunaújváros, Martinovics Ignác út
- Keszthely, Skála köz
- Budapest, Szilas pihenőhely (M3 kivezető)
- Nagykanizsa, Hevesi Sándor út
- Nyíregyháza, Szabadság tér
- Sopron, Révai Miklós út (Szent Imre temlpom)
- Székesfehérvár, Huszár utca
22 kW-os DC gyorstöltők (43 db)
- Budapest, Alkotmány utca 29
- Budapest, Anna utca
- Budapest, Bécsi út 126.
- Budapest, Béke tér
- Budapest, Bíró Mihály utca
- Budapest, Csalogány utca
- Budapest, Csizma utca
- Budapest, Etele út
- Budapest, Fény utcai piac (Auguszt cukrászda)
- Budapest, Gaál J. út – Határőr utca
- Budapest, Ganz utca
- Budapest, Hengermalom út 56.
- Budapest, Hofherr Albert utca
- Budapest, Keleti Károly utca
- Budapest, Marczibányi tér
- Budapest, Mátyás király út
- Budapest, Nefelejcs utca
- Budapest, Nemes utca
- Budapest, Pala utca
- Budapest, Pusztaszeri út
- Budapest, Rózsák tere
- Budapest, Stefánia út 75.
- Budapest, Számadó utca
- Budapest, Szent László tér
- Budapest, Széchenyi tér
- Piliscsaba, Templom tér 2
- Pilisvörösvár, Budai utca
- Szeged, Kossuth Lajos sgt 47
- Szeged, Petőfi Sándor sgt 83/a
- Nyíregyháza, Vasvári Pál – Dob utca
- Miskolc, Palóczy László utca
- Salgótarján, Kassai sor
- Kecskemét, Deák Ferenc tér
- Tatabánya, Turul utca
- Veszprém, Óváros tér
- Székesfehérvár, Király sor
- Székesfehérvár, Mátyás király krt.
- Pécs, Berze Nagy János út
- Sopron, Szív utca
- Szombathely, Hollán Ernő utca
- Zalaegerszeg, Budai Nagy Antal út
- Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér
- Nagykanizsa, Gábor Áron utca