Gyári képeken a KIA EV6

A Hyundai csoport második, a KIA első e-GMP platformra épülő modelljének bemutatójára március végéig még ugyan várnunk kell, de ma hajnalban a KIA közzétett néhány hivatalos képet az újdonságról. Az EV6 tervezésében együttműködött a Kia koreai (Namyang), német (Frankfurt) és kalifornai (Irvine) globális tervező stúdiója.

Az új elektromos autó egyben a KIA Opposites United formanyelv bemutatkozását is jelenti, amely a természetben és az emberiségben található ellentétekből merít ihletet. Az új tervezési filozófia öt pillérre építkezik. A Bold for Nature a természettel való kölcsönhatáson alapul, így organikus, mégis technikai struktúrákat és felületeket hoz létre a jármű belső terében, a külső kialakításokat pedig tiszta és egyszerű vonalak kombinációja jellemzi. A Joy for Reason a Kia jövőbeli járműveinek hangulatára összpontosít, melyek összeolvasztják az érzelmeket a racionalitással, így például merészebb színekkel fejezi ki a fiatalságot, játékosságot. A Power to Progress a márka jelenlegi tervezési erősségeire épít, azaz a jövőbeli tervek a tapasztalatokra és a kreativitásra támaszkodnak a megújuláshoz. A Technology for Life új technológiákat és újításokat tartalmaz az ember-gép kapcsolat elősegítése érdekében. Végül a Tension for Serenity felidézi az ellentétes erők és a kreatív ellentétek közötti feszültséget.

Az új Electric-Global Modular Platform (E-GMP) alapra épülő EV6 jellegzetes crossover dizájnnal rendelkezik és a Kia elektromobilitás iránti elmozdulását szemlélteti. Elölről a jellegzetes nappali menetfények uralják az autót. A lámpák alatt a mélyre helyezett légbeömlő vizuálisan kiszélesíti az autó elejét. Az autó egészét meghatározza a kedvező légellenállásra való törekvés, amit az autó elején a sík padló alá irányított légáramlás jelenít meg.

EZT OLVASTAD MÁR?  25 000 vagy 120 000 km után tisztább a villanyautó mint a dízel?

Az oldalsó profil egy modern és aerodinamikus crossover sziluett, amely ellentétben áll az éles vonalakkal, ezzel feszültséget keltve. A szélvédő kialakítása dinamizmust sugall, amit a merész hátsó lökhárító tovább hangsúlyoz. Az ajtók alján végigfutó vonal a hátsó kerékívek felé görbül, ezáltal vizuálisan meghosszabbítja az autót.

A C-oszlopba fényes fekete betétet terveztek, amely kiszélesíti az üveg felületet, felette pedig egy légterelő emelkedik ki, amely lefelé irányítja a levegőt az autó hátsó lámpáinál elhelyezkedő alsó légterelő felé.

A belső, ahogy a dedikált platformra épülő elektromos autóknál már megszokhattuk, tágas és modern. Az E-GMP platform alkalmazása a korábbi architektúrákhoz képest szabad kezet ad a belső tér tervezésekor. Az EV6 belső kialakítása a tér innovatív kihasználását szemlélteti, egyedi belsőt és vezetési élményt teremtve.

A műszerfal leginkább szembetűnő eleme a nagy méretű, széles képarányú, ívelt műszerfalat is magában foglaló infotainment és navigációs képernyő. A vékony műszerfal is növeli a belső térérzetet. Törekedtek a fizikai gombok számának csökkentésére, így a középen található fűtő, szellőztető légkondicionáló (HVAC) rendszert haptikus visszacsatolást nyújtó érintőgombok vezérlik.

EZT OLVASTAD MÁR?  Valahogy így kell villámtöltőt építeni

Akik az Ioniq 5 modellből hiányolták az előre nyúló középkonzolt, itt megtalálják, amit keresnek, az irányváltó kar a jelenlegi elektromos Kia modellekhez hasonlóan egy lebegő konzolra került, amely alatt hatalmas tárolóhelyet alakítottak ki.

Az üléstámlák vékonyak, hogy a hátul ülők lábtere tágasabb maradhasson, igyekeztek látványos szövet mintákat választani, melyek természetesen újrahasznosított anyagok felhasználásával készültek.

Az EV6 modell műszaki paramétereit még nem hozták nyilvánosságra, de (a napokban Magyarországon is beárazott) platformtárs Hyundai Ioniq 5-ből kiindulva közel 500 km hatótávra, villámgyors töltésre, 800 voltos rendszerre és kiemelkedő gyorsulásra egyaránt számíthatunk.

 

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.