Egy nagy lépéssel közelebb került a sorozatgyártáshoz a világ egyik leghatékonyabb elektromos autója: a Valmet Automotive a múlt héten bejelentette, hogy legyártotta az első előszériás példányt a Lightyear 0-ból az uusikaupunki létesítményben. Az előszériás termelés elindítása egy fontos lépcsőfok ahhoz, hogy a gyár előkészüljön a napelemes villanyautó 2022 végére tervezett szériagyártására. A most készülő első darabok a prototípusok és előszériás járművek gyártásához elkülönített speciális részlegen készülnek, de már folyamatban van a vásárlók számára gyártott példányok gyártásához szánt összeszerelősor építése is. A végső összeszerelősor a Velvet Automotive finnországi gyárának legújabb részlegében lesz elhelyezve, és a legkorszerűbb technológiai megoldásokat tartalmazza, mint például a lézerhegesztésben segédkező robot. A holland Lightyear első modelljének végleges változata idén júniusban mutatkozott be. A 60 kWh-s akkucsomagból mintegy 625 kilométeres hatótávolság nyerhető ki, de napos időben a közel 5 négyzetméternyi napelemből akár napi 70 kilométert is rá lehet erre dobni a fejlesztők számításai szerint. Az autó ára 250.000 euróról indul. Rendelhető az extrém áramvonalas napelemes autó PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!