20 teljesen új, valamint felújított üzletéhez telepít összesen 40 töltőpontot a Lidl Írországban a következő 6 hónap leforgása alatt, amivel a legnagyobb töltőhálózatot hozza létre valamennyi kereskedelmi lánc közül az országban. A Chargemap térképe szerint a Lidl 257 helyszínen rendelkezik elektromos autó-töltővel – köztük Magyarországon is, ahol minden hazai üzletlánc közül elsőként határozta el magát az elektromos közlekedés támogatása mellett – Írország területén azonban egyelőre csupán két dublini, és egy a fővároshoz közeli helyszínen van lehetőségük a töltésre a vásárlóknak. Az ír hírportálok arról nem számoltak be, hogy mekkora töltési teljesítményt kínál majd a Lidl az új üzleteinél – a legvalószínűbb, hogy a leggyakoribb 50+43 kW (DC+AC) teljesítményű villámtöltő berendezések állnak majd szolgálatba –, azonban a mintegy 5500 villanyautós számára az országban hatalmas segítség bármilyen fajta gyorstöltő már egy 30-40 perces bevásárlás során is. A Dublintól 40 kilométerre fekvő Drogheda városában lévő töltő például hetente 4000 kilométerre elegendő energiával látja el az elektromos járműveket. „Az üzleti szektornak felelősségteljesen kell cselekednie, és a Lidl mutatni fogja a helyes irányt elektromos autó-töltők telepítésével minden újonnan épített üzleténél a villanyautó-töltési programjába invesztált több mint 150 000 euró felhasználásával” – nyilatkozta Alan Barry, a Lidl Ireland egyik igazgatója. A Lidl Magyarországon is több üzleténél kínál villámtöltési szolgáltatást. Egy felmérés szerint az autósok majdnem egyharmada szívesen választana villanyos gépkocsit a következő autójaként Írországban, azonban csakúgy, mint mindenhol, a legnagyobb akadályt még mindig a járművek hatótávjában és a rendelkezésre álló töltők számában látják. A Sustainable Energy Authority Ireland környezetvédelmi hatóság természetesen örömmel fogadta a Lidl döntését, hozzátéve, hogy az ehhez hasonló kezdeményezések szükségesek ahhoz, hogy az állampolgárok ne féljenek többé a villanyautóra való váltástól. A töltés a Lidl üzleteinél ingyenes lesz a vásárlók számára.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!