A sanghaji Tesla Gigafactory 3 építésének ütemterve talán még Elon Muskhoz képest is ambiciózusnak tűnt – szerintem nem sokan tettek volna fel 2 fillért sem arra, hogy tartani tudják a menetrendet. A gyárnak kijelölt területen tavaly novemberben még szántóföldek voltak és két hónapnyi földmunka után január elején tették le az alapkövet. A hatalmas csarnok, amely később az autóktól az akkumulátor cellákig mindent egy fedél alatt gyárt majd, 5 hónap alatt lett szerkezetkész és ekkor indultak a belső munkálatok. Ez valószínűleg valami rekord lesz a gyárépítések történetében. A Gigafactory 3 belülről 2019 június végén. Forrás: Twitter/vincent13031925 Azután nemrég a Tesla egyik belső leveléből Jerome Guillentől nyertek megerősítést azok a pletykák, miszerint már telepítik is az első gyártósorokat. Mint megtudtuk, már készül a prés és as festőüzem, a kaszni és a végszerelő sor és úgy néz ki a nevadai Gigafactory 1 régebbi aksigyártó robotsorát telepítik át Sanghajba, oda pedig megy az úgy nagy teljesítményű Tesla Grohmann gyártósor.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Forrás: https://www.youtube.com/channel/UCxAmZPvFRAc7Bvqhig57mNQ/featured Nemrég megírtuk mit gondol a Morgan Stanley elemzője a kínai gyár készültségéről, de ezek a becslések még mindig elég konzervatívnak bizonyultak azokhoz az internetes forrásokhoz képest amiket követni szoktunk. Legutóbb a Teslarati számolt be róla, hogy a cég már több állásbörzét is tartott és sokan jelentkeztek a környező nagy autógyárak, többek között a Volvo és a General Motors alkalmazottai közül is. A Gigafactory 3 belülről 2019 június végén. Forrás: Twitter/vincent13031925 Most egy helyi lap írt arról, hogy, hogy júliusban már fel is vették az első alkalmazottakat és információik szerint már szeptemberben megindul a próbagyártás. Azaz az alapkőletétéltől a tesztüzemig 9 hónap telik el. A cikk szerint eddig 3 állásbörze volt, amiket nagyon kemény felvételi eljárás követett, aminek keretében napi 500 embert hallgattak meg. A jelentkezők általában tapasztaltabb autóipari munkások voltak, de kerestek logisztikai, minőség ellenőrzési és üzemeltetési területre is szakembereket. A kiválasztott jelentkezők közül többen már szóbeli megerősítést kaptak arról, hogy mikor fognak kezdeni. Most először egyébként beengedték a kínai sajtó képviselőiit is a területre, akik interjúkat készítettek a Tesla amerikai csapatával a munkaerő toborzás állapotáról. A tervek szerint év végére a heti 3000 autós gyártást szeretnék elérni, míg a 2 milliárd dolláros első fázis tervezett termelési rátája évi 150 ezer autó lesz. A projekt végére a végösszeg 5 milliárd dollárra is rúghat – a költségek jó részét a Tesla kínai bankoktól felvett kedvezményes hitelekből fedezi. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!