Az ilyen megoldások nyírják ki a hagyományos csomagszállítást
Tavaly nyáron írtunk arról, hogy a General Motors emberei egy tisztán elektromos kisteherautó fejlesztését és gyártását célzó projektről szivárogtattak információt, amelyet állítólag azért indított az amerikai autóóriás, hogy egy olyan szegmensben szerezzen piaci fölényt a Teslával szemben, ahol az még nem mutatott be saját villanyautót. Az idei CES szakkiállításon számos más elektromobilitási bejelentés mellett erről is beszélt Mary Barra vezérigazgató: elstartolt a BrightDrop, az elektromos áruszállításra szakosodott külön divízió, és bemutatkoztak ennek első termékei, az EP1, és az EV600.
A BrightDrop elektromos járművek, szoftverek, és szolgáltatások teljes skáláját dobja majd piacra annak érdekében, hogy fuvarozással és logisztikával foglalkozó partnereinek környezetbarát és költséghatékony megoldásokat kínálhasson. A GM előrejelzései szerint a csomag-, és ételkiszállítás, valamint a fordított logisztika együttesen mintegy 850 milliárd dolláros üzleti lehetőséget kínál majd 2025-re csak az Egyesült Államokban, és ezzel együtt az utolsó kilométeres kiszállítás az e-kereskedelem által hajtva robbanásszerű növekedésnek néz elébe.
Az újonnan elindított részleg legelső terméke az EP1 anyagmozgató szerkezet (a GM elektromos raklapnak nevezi), amelyet rövid távolságok áthidalására, például a furgon és a címzett ajtaja közötti cipekedés elkerülésére terveztek. Kerékagy-villanymotorokkal működő hajtásrásegítéssel rendelkezik, sebessége a futár tempójához igazítható kb. 5 km/h-s sebességig. Az EP1 651 liternyi helyet kínál a csomagoknak, teherbírása 90 kiló, és 2021 elején már megvásárolható lesz a GM-től.
A cég palettája hamarosan egy tisztán elektromos kisteherautóval bővül. Az EV600 a General Motors Ultium padlólemezét és akkurendszerét használja, egy töltéssel akár 400 kilométert is elmegy. A 120 kW-os DC villámtöltéssel egy óra alatt ennek közel fele vissza is tölthető. A futárok több mint 16.990 literes csomagtérnek örvendhetnek, biztonságukat pedig számos vezetéstámogató rendszer és funkció biztosítja: parkolóasszisztensek, automata vészfék, sávtartó, sávelhagyás-figyelmeztető, ütközés-figyelmeztetés, holttér-figyelő, stb. Az infotainment rendszert egy 13,4 colos színes kijelző jeleníti meg, de belső fotókat sajnos még nem tett közzé a GM.
Az EV600 legelső vásárlója a FedEx, amely számára 500 villanyautót gyárt le a BrightDrop 2021 végétől kezdődően, de sok más partner is jelezte igényét, nekik 2022-től kezd el termelni a GM. A világ egyik legnagyobb szállítmányozó cége már az EP1-et is tesztelte egy kísérleti projekt keretében, és segítségével állítólag naponta 25%-kal több csomagot tudtak kezelni a futárok, akik a könnyű manőverezést, és a fizikai terhelés csökkenését tartják a szerkezet legfontosabb előnyeinek.
A BrightDrop szolgáltatásai közé tartozik a felhőalapú szoftverplatform, az okostelefonos kezelés, amivel az EP1 állapotát lehet nyomon követni, illetve távoli parancsokat adni neki, valamint a digitális flottamenedzsment-rendszer, ami valós idejű nyomon követést, OTA-frissítést, és távoli hozzáférést biztosít a villanyautókhoz. A teljes ökoszisztéma működését az alábbi videó foglalja össze angolul.