Tényleg ennyire lármásnak kell lenniük a villanyautóknak?

Igencsak meglepő és tanulságos felvételek kerültek fel a Facebookra a Rivian új, az Amazon számára fejlesztett elektromos csomagszállító furgonjáról. A videókat Jeffrey Chen készítette még karácsony előtt Los Angeles egyik kertvárosi részén, ahol a jármű – fedélzetén az Amazon alkalmazottjával, és a Rivian mérnökével – tesztüzemben kiszállításokat végzett.

Ez már a második alkalom volt, hogy a villanyos kisteherautót forgalomban lefotózták, és a megjelenése sem tér el attól, ami a jármű premierjén a szemünk elé tárult, így nem is látvány az érdekes számunkra, sokkal inkább a hang. Chen ugyanis arról számolt be, hogy a gyalogosok védelme miatt felszerelt mesterséges hanggenerátor által csapott ricsaj semmivel sem volt halkabb, mint egy V6-os motor járatása, és a szomszéd háza előtt álló autót még saját házában is hallani lehetett. Furcsa továbbá, hogy az AVAS (Acoustic Vehicle Alert System) még álló helyzetben is beindult, pedig úgy aztán biztosan nem jelent veszélyt senkire a villanyautó.

Mivel a kibocsátásmentes furgon fejlesztése még folyamatban van, elképzelhető, hogy még tökéletesítik a rendszert, és lejjebb tekerik a hangerőt. Mindenesetre ismételten felvetődik a kérdés, hogy valóban szükség van-e a villanyautók egyik legkívánatosabb tulajdonságának, a csendes működés kivégzésére.

EZT OLVASTAD MÁR?  Hogy került a Toyota a Tesla alá?

Az Európai Unióban 2019. július 1-jétől kötelező olyan kikapcsolhatatlan zajkeltő eszközzel felszerelni az elektromos autókat, mely 20 km/h-ig működik, hiszen alacsony sebesség mellett a villanymotor működése nem hallható. Az Egyesült Államokban is évek óta tervezik a hasonló rendelet bevezetését (ott 18,6 mi/h, azaz 30 km/h a határ), de ezt folyamatosan elhalasztották, legutóbb tavaly, a koronavírus miatt.

Kutatások bizonyítják, hogy a zajszennyezésnek való tartós kitettség stresszt, alvászavart, szív- és érrendszeri betegségeket, és számos egyéb megbetegedést válthat ki az emberből, ezért éppúgy hozzájárul a túl korai elhalálozásokhoz, mint a légszennyezés. Különösen a sűrűn lakott területeken, a villanyautók mindkét problémára megoldást jelentenének, ám ha minden elektromos jármű ilyen hangot bocsát ki magából, annak nem egy csendes város lesz az eredménye. És arról még nem is beszéltünk, hogy az autógyártók különböző, egyedi szólamokat használnak, amelyeket egymás közelében megtapasztalni nem lehet sokkal nagyobb auditív élmény, mint Nicki Minaj slágereit végighallgatni.

A mesterséges hang pedig kimondottan idegesítő lehet a videókon látható kertvárosokban, ahol ha több házhoz is szállít csomagot a futár, akkor vánszorgó tempóban, hosszú percek alatt végez az utcával. Bizonyára senki sem szeretne az űrhajó landolására, vagy a ház előtt turnézó akusztikus zenekar élő koncertjére ébredni, és persze a sofőr hallása sem fogja megköszönni az egész napos muzsikát.

Elektromos autót használsz?