Elkezdte csepegtetni az információkat az iX1 típusjelzésű elektromos autómodelljéről a BMW, amely várhatóan az idei év második felében, a következő generációs X1 szabadidő-autó hagyományos és plug-in hibrid meghajtású változatai után mutatkozik be. Az iX1-hez saját internetes aloldalt is létrehozott a német prémium márka, ahol bárki regisztrálhat a modellel kapcsolatos legfrissebb hírekért. Azt már most elárulta a BMW, hogy az iX1 hatótávolsága a WLTP szabvány szerint 413-438 kilométer körül alakul majd, de ez még nem végleges adat, csupán a fejlesztés jelenlegi állását tükrözik. A jármű még nem dedikált elektromos padlólemezre kerül, hanem a változatos hajtásrendszerek számára tervezett FAAR architektúrára, és az iX3-mal bevezetett ötödik generációs eDrive elektromos hajtástechnológia fogja mozgatni. Az iX1-et az i3 közvetett utódjaként emlegetik, mivel a BMW igazgatói korábban azt nyilatkozták, hogy az i3 kivezetésével keletkezett űrt maximálisan betöltik majd a Mini márka kisautói valamint a BMW iX1. A fenti látványterven kívül sajnos többet nem mutatott a BMW, de a tesztautókról készült korábbi kémfotók részben árulkodnak arról, milyen lehet majd az elektromos újdonság: Forrás: motor1.com PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!