Minden amit a Tesla holnapi újdonságáról tudunk

Kevesebb mint 24 óra múlva, péntek hajnalban lehull a lepel a legújabb Tesláról, a CYBRTRK (Cybertruck) néven is emlegetett pikc-upról. Mit tudunk és mit sejtünk az autóról, illetve mi az ami biztosan csak a fantázia szüleménye?

Ami tuti

Kevés dolog az amiben biztosak lehetünk a legújabb Teslát illetően és amit tudunk azt leginkább Elon Musk Twitter üzeneteiből lett kihámozva.

A villany pick-up nem egy új ötlet. Amerikában ez a legnépszerűbb autófajta és sokszor nehéz, sáros terepen történű vontatáshoz, nagyobb súlyok szállításához eleve ideális a villanymotor irdatlan nyomatéka. Az igazi akadály a múltban a megfelelő aksik és az ezeket tölteni tudó megfelelő hálózat hiánya volt. Ezek a technikai kihívások azonban pontosan a Tesla specialitásai.

Az ötlet már csak abból a szempontból sem új, hogy Musk 2012-ben beszélt róla először.

Erre egész konkrétan emlékezett is, amikor 2017-ben azt írta, hogy 5 éve a fejében van a jármű alapötletének, főbb technikai  és dizájn irányelveinek alapja. „Alig várom, hogy megépíthessem” – mondta és azt is megígérte, hogy ez lesz a Model Y utáni következő autójuk.

Musk az évek alatt elárult pár technikai részletet is. Az autó alapfelszereltsége lesz a kétmotoros összkerékhajtás, a félelmetes nyomaték és a terheléshez alkalmazkodó légrugózás. Mivel az ilyen járműveket sokat használják építkezéseken és mezőgazdasági vagy faipari munkáknál is, ezért különösen fontos lehet a 240 voltos konnektorok jelenléte, amelyekkel a különböző szerszámokat és berendezéseket üzemeltethetjük.

EZT OLVASTAD MÁR?  Új villanyautó vagy használt Tesla?

Az sem kizárt, hogy a sűrített levegővel működő gépeket is tudjuk majd az autó légkompresszoráról működtetni.

Ami a hatótávot illeti, a csúcsverzió akár 400-500 mérföldre, azaz 640-800 kilométerre is képes lehet egy feltöltéssel. Bár érthető a fenti felhasználási módok kapcsán erre miért lehet szükség, ezeken a paramétereken pár éve inkább csak mosolyogtunk volna, annyira irreálisnak tűnnek. Azóta viszont volt már egy Roadster bemutatónk, az az autó pedig elvileg 1000 kilométerre képes, tehát így már egészen hihető amit Musk a platósról állít.

Musk egyszer azt is megosztotta, hogy a pick-up platójának ajtaja a földig tud majd ereszkedni, illetve, hogy automata parkolás, 360 fokos kamera és szonárok segítik majd a tulajdonost.

Az autó kinézetre olyan lesz, mintha egy sci-fi díszletei közül gurult volna ki, az ára pedig nettó  50 ezer dollártól indul majd. Ez azt jelenti, hogy a kocsi ára ott kezdődik majd, ahol a piacvezető Ford F-150 árlistája véget ér.

Ami valószínű

A korábbi nyilatkozatok alapján valószínűsíthetjük, hogy a pick-up a Tesla Semi műszaki alapjaira épül, de akárcsak a kamion használ majd Model 3/Y alkatrészeket is, mint például a motorok, az érintőképernyő, vagy a belső tér több megoldása.

A műszaki paraméterek (teljesítmény, hatótáv), valamint a kocsi megjelenésének ideje okán szinte biztos, hogy a pick-up már a következő generációs, várhatóan jövőre debütáló új Tesla aksikat kapja majd.

EZT OLVASTAD MÁR?  Megjelent a Sentry Mode és a Dog Mode a Teslákhoz

Szinte biztos, hogy az autó rendelkezik majd az önvezetéshez szükséges hardverrel, de ugyanakkor itt még meglesznek a hagyományos kezelőszervek (kormány, pedálok) az emberi sofőröknek is.

A gyártás leghamarabb 2020 végén, 2021 elején indulhat a nevadai Gigafactory 1-ben. Valószínűleg az Amerikán kívüli igényeket is ez a gyár szolgálja majd ki. Elképzelhető, hogy a kocsit „Model B”-nek hívják majd.

Ami szinte kizárt

Ha van valami, amit biztosan tudunk, akkor az az, hogy fogalmunk nincs hogy néz majd ki az autó. Musk többször figyelmeztette a közönséget, hogy a kocsi elég durván néz majd ki, inkább lesz egy katonai személyszállítóhoz hasonló, mint hagyományos pick-uphoz. Az sem kizárt, hogy nem fog a tömegeknek tetszeni – bár Franz von Holzhausen eddig még soha nem nyúlt mellé.

Egy tuti, még csak szivárogni sem szivárgott ki egyetlen kép sem – a hivatalos teaseren kívül -, az alábbi internetes rajongói fantáziálgatások pedig nem hasonlítanak a holnap debütáló autóra.

Várjuk az első hivatalos képeket és péntek reggel meg is osztjuk majd azokat a bemutatóról szóló cikkeinkben. Kezdjétek a holnapot velünk!

Rajongói rajzok, tervek, találgatások a Tesla pick-upról.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Elektromos autót használsz?