Cellagyártás is lesz Berlinben?

A Tesla már többször utalást tett a közeljövőben várható 1 millió mérföld élettartamú akkumulátorra, amit már freemonti álláshirdetések is alátámasztottak. A német Teslamag ezúttal az új, Berlin közelében épülő Gigafactory 4 álláshirdetései között szúrt ki egy érdekességet: olyan szakembereket is keresnek, akik tapasztalattal és szaktudással rendelkeznek „innovatív rendszerek kialakításában, széles, az elektrolitoktól a nagy tisztaságú vízig terjedő skálán”. Ha csak kész cellákat terveznének összeszerelni, ahhoz ilyen ismeretekre aligha lenne szükség.

Elon Musk korábban egy Twitter üzenetben már közölte, hogy a Model Y gyártása mellett akkumulátorok is készülnek majd Berlinben, ebből azonban nem derült ki, hogy csak akku összeszerelést vagy cellagyártást is végeznek majd a német gyárban.

Az álláshirdetésben elcsepegtetett információmorzsák mellett a teslamag.de egy a Gigafactory 4 előkészítésében részt vevő forrásra hivatkozva azt is megírta, hogy hamarosan egy „érdekes meglepetés” várható a berlini gyáregységgel kapcsoltban, további információkat azonban nem sikerült megtudni a rejtélyes személytől.

A kínai Gigafactory 3 kapuját az alapkő letételét követő egy éven belül elhagyták az első kész autók.

Peter Altmaier, német gazdasági miniszter korábban bejelentette, hogy egymilliárd euróval kívánják támogatni akkumulátorcella gyártási folyamatok beindítását Németországban, ezzel csökkentve az autógyártók függőségét az ázsiai akkumulátorgyártástól. Altmaier a Reuters-nek adott interjúban elmondta: „Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol már elmondhatjuk, hogy valószínűleg nem csak egy akkumulátorcella gyártó konzorcium jön létre, hanem valószínűleg három is.”

EZT OLVASTAD MÁR?  200,000: rendkívül fontos mérföldkőhöz érkezett a Tesla

Arra a kérdésre nem adott választ, hogy mely vállalatok indulnak a legnagyobb eséllyel az állami pénzért, azt viszont tudni lehet, hogy az autógyártók közül a Volkswagen és a BMW, a Varta német akkumulátorgyártó, és a Northvolt svéd startup egyaránt jelentkezett további kb. 30 vállalat között a Németországi Gazdasági Minisztérium állami támogatásáért. Az egyelőre sok ismeretlen részlet ellenére komoly meglepetés lenne, ha a német kormány a Tesla akkucella gyártó projektjéhez is jelentős állami támogatást nyújtana.

A mai nap további Gigafactory Berlinnel kapcsolatos híre, hogy a Tesla megalapította az európai leányvállalatát Tesla Manufacturing Brandenburg SE néven, amelyről a helyi sajtó is beszámolt. Az új cég a holland Tesla International B.V leányvállalat alá tartozik.

Elektromos autót használsz?