Az NNA japán hírügynökség információja szerint az SK Innovation lesz a Hyundai kizárólagos akkumulátor beszállítója, legalábbis a 2021-től sorozatgyártásba kerülő fél millió példányban gyártani tervezett tisztán elektromos Hyundai crossover számára, amely az E-GMP (Electric-Global Modular Platform) elnevezésű új padlólemezre épül. Az E-GMP érdekessége, hogy a hírek szerint 800 Voltos technológiát alkalmaznak majd a 2021 első negyedévében a koreai Ulsan iparvárosban gyártásba kerülő autóban. Az SK Innovation akkumulátoraival az új autó 500 km hatótávolságot ígér, a magas feszültségnek köszönhetően pedig a töltési teljesítmény is kiemelkedő lehet, természetesen csak az erre alkalmas töltőkön, például az Ionity hálózatában. Korábbi pletykák szerint a Hyundai 2021-ben gyártásba kerülő Crossovere a Frankfurtban bemutatott 45 elnevezésű tanulmányautóján alapulhat Iparági információk szerint a Szöul közelében elhelyezkedő Hwaseong fejlesztőközpontban már folynak a Hyundai és Kia E-GMP platformmal kapcsolatos teljesítmény tesztjei, mivel a tervező munkák már befejeződtek. Park Sang-kwon, a Heungkuk Értékpapír elemzőjének véleménye szerint az E-GMP alapú villanyautó gyártás megkezdése után várhatóan javul a Hyundai és a Kia számára az elektromos járművek jövelmezősége. Az SK Innovation számára kulcsfontosságú eredmény, hogy megnyerte a belföldi ügyfelét, azonban előfordulhat, hogy Hyundai csoport később egyéb beszállítókkal is szerződést köthet, hogy biztosítsa az elektromos járművek stabil akkumulátor ellátását. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!