Egy nap alatt elfogyott itthon az 50 db Kia EV6

Ahogy arról mi is hírt adtunk, megnyílt Magyarországon a Kia EV6 előjegyzési lehetőség. Az érdeklődők 50.000 Ft befizetésével állhattak be a virtuális sorba a Kia hazai honlapján. A regisztrált érdeklődők biztosíthatták, hogy az elsők között, várhatóan még 2021-ben átvehessék új elektromos autójukat, ezen kívül árgaranciát is kaptak, hogy a most kiadott árlista és az átvételig megjelenő egyéb árlisták közül a számukra kedvezőbb áron vásárolhassák meg autójukat.

Az előregisztráció nem jár semmilyen megkötéssel, a befizetett összeg bármikor visszakérhető. Amennyiben a vásárlásig megjelenne a magyar állami támogatás, akkor az előrendelők módosítási lehetőséggel is élhetnek.

Miközben sokan úgy vélekednek, hogy az elektromos autók túlságosan drágák, ezért nincs igény ezekre, az előrendelési lehetőségek általában ellent mondanak az ilyen vélekedéseknek. Tulajdonképpen már maga a tény, hogy előrendelési lehetőséget kell biztosítani, azt példázza, hogy többen szeretnének villanyautót vásárolni, mint ahány vevőnek jut a gyártásból.

Így történt ez a Kia EV6 esetén is, az előrendelési lehetőség ezúttal sem volt sokáig nyitva. Az 50 példány nagyon gyorsan, kevesebb, mint 24 óra alatt elfogyott. A Kia első e-GMP padlólemezre épülő tisztán elektromos modellje iránt az egész világon hasonlóan nagy az érdeklődés, Dél-Koreában például az első 24 órában 21.000 előfoglalás érkezett az autóra.

EZT OLVASTAD MÁR?  Az EV6 drágább lesz, mint az Ioniq 5

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.