HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

10 autó tölthet egymás mellett Miskolctapolcán

A célállomás töltés jelentőségéről többször írtunk korábbi cikkeinkben. Lényege, hogy ahová dolgozni, kikapcsolódni vagy más hasznos időtöltés céljából érkezünk, ott parkolás közben villanyautónk is tölthessen, így útközben már jó eséllyel nem kell majd megállnunk villámtölteni, ezáltal időveszteség nélkül, kompromisszum-mentesen használhatjuk elektromos autónkat hatótávon kívüli utazásokra is. Mivel a célállomás töltőknél általában több órát, egy nyaralóhelyen akár több napot is parkolunk. nincs szükség nagy töltési teljesítményre, melynek kellemes mellékhatása, hogy a kisebb beruházásnak köszönhetően általában kedvezőbb töltési díjat kapnak az autósok, mint egy autópálya melletti nagy teljesítményű villámtöltőnél. Tele akkuval hazaindulva pedig megspórolhatunk egy út közbeni fél-egy órás töltési szünetet, illetve a rendszer egészét nézve csökkenthető az autópályás töltőhálózat terhelése.

Fotó: Ellipsum Miskolctapolca / Youtube

Ezúttal egy példaértékű célállomás-töltő beruházásról számolhatunk be, amely Miskolctapolcán a mai napon átadott Ellipsum élményfürdő parkolójában valósult meg. Egyszerre 10 autó töltődhet fel az 5 db dupla Type2 aljzattal rendelkező töltőoszlopról, melyek mindegyike 22 kW (3×32 A) teljesítménnyel rendelkezik. Két autó csatlakoztatása esetén megosztják a teljesítményt, autónként 11 kW (3×16 A) érhető el aljzatonként, két darab egyfázisú fedélzeti töltővel rendelkező autó esetén tehát csak 3,6 kW teljesítmény érhető el. Természetesen amíg csak egy autó töltődik egy oszlopról, addig a teljes teljesítményt megkapja az autó, tehát amennyiben van szabad oszlop, érdemes egy másik oszlopról indítani a töltést, mint egy már használatban lévő oszlop második aljzatáról.

A töltőoszlopokat egy magyar gyártó, az AGT szállította és telepítette a fürdő részére, az üzemeltetést pedig a TEA. végzi, így a töltés a cég oszlopainál már megszokott módon, az oszlopon feltüntetett QR kód leolvasásával, a Teapont mobiltelefonos alkalmazással és RFID kártyával egyaránt elindítható. Az alkalmazásban akkor is nyomon követhető a töltés állapota, ha RFID kártyával indítottuk a töltést. Az applikációban értesítést kapunk arról is, ha feltöltődött az autónk. A töltés díja tisztán elfogyasztott árammennyiség alapon kerül számlázásra: 79,- Ft/kWh áron. A fürdő házirendjében megtalálható az elektromos autó töltőállomások használatára vonatkozó etikett, melyet a vendégek a helyszínen olvashatnak el. A TEA. elektromobilitás szolgáltató más fürdővárosokban is üzemeltet töltőket, többek között Budapesten, Hajdúszoboszlón, Barcson és Harkányban.

Az élményfürdő parkolója sorompóval zárt magánparkoló, így a töltés idejére egyelőre parkolási díjat is fizetnünk kell, de a villanyautosok.hu kérdésére Miskolc város sajtóosztálya elmondta, hogy a későbbiekben azt tervezik, hogy a töltés idejére ne kelljen parkolási díjat fizetni a villanyautósoknak, ehhez azonban szükség van a parkolót és a töltőoszlopokat üzemeltető két független cég rendszereinek összehangolására.

A sajtóosztálytól azt is megtudtuk, hogy olyan esetben, ha érkezésünkkor nem találnák szabad töltőpontot, de később az applikációban észleljük, hogy felszabadult egy töltő, a fürdő házirendje lehetővé teszi, hogy a vendégek újabb belépő megvásárlása nélkül kimenjenek a parkolóba és elindítsák a töltést, esetleg másik villanyautósra gondolva a feltöltött autójukkal másik helyre parkoljanak a töltőről.

Az új Ellipsum élményfürdőben, amely nevét az öt, ellipszis alakú épületéről kapta, három tematikus csarnok, hat beltéri, két kültéri medence és három csúszda és további vízi attrakciók várják a miskolctapolcai fürdők völgyébe látogatókat az év 365 napján. Az élményfürdő közvetlen szomszédságában a 2015-ben felújított strandfürdő található, amelyhez kombinált belépőjegy is váltható. Az új töltőoszlopoktól negyedórás sétával megközelíthető Miskolctapolca híres Barlangfürdője is.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.