Villanybiciklivel éltem túl az osztrák hegyeket

Ma reggel indult a pedelec pályázat 10. szakasza, ismét egy hétig lehet igényelni állami támogatás elektromos kerékpárokra. Bár ez az írás most nem egy konkrét, a pályázattal is megvásárolható e-bringa tesztje, hiszen a kipróbált típust itthon nem lehet kapni, élménybeszámolóm talán mégis segíthet a hozzám hasonló pedelec-szüzeknek, ha még fontolgatják a vásárlást.

Újra benyújthatók a pályázatok elektromos kerékpár vásárlásra

Meghalni mentem, megmentett az aksi

Elöljáróban annyit, hogy nem biciklizem rendszeresen, de volt olyan év, amikor négy alkalommal is megkerültem a velencei tavat, ami nagyjából 30 kilométeres út. Hogy az ehhez szükséges idő mennyi, az nagyban függ a kondíciótól. „Fénykoromban”, 2019-ben, amikor sokat úsztam, sétáltam, a legjobb eredményem egy hajszállal 2 óra alatt volt, de például tavaly ősszel, az egész évi covid-semmittevés után 3,5 órába telt, és majd belepusztultam. Pedig a velencei tó körül viszonylag kevés helyen van komoly szintváltozás.

Panoráma a németújvári várból

Amikor barátaim elhívtak egy burgenlandi biciklizésre, az osztrák terepviszonyokat felidézve biztos voltam benne, nem bírnám az utat. A távolság a velencei tóhoz hasonló, 28,6 kilométer volt, de a teljesítendő szintkülönbség 254 méter, ami egy gyakorlatlan bringásnak még akkor is sok, ha amelyik bicikli egyszer felmegy, az le is jön, azaz az út végére nyilván visszakapjuk a megmászott métereket.

Mivel elektromos biciklivel még soha nem mentem, kis aggódással, de belevágtam a kalandba.

Gyönyörű szellemvárosok

Magyar szemmel Ausztriába érve, mindig azonnal szembeötlő, hogy milyen tiszta, rendezett minden. Nincs elhanyagolva az útpadka, az árok, a település utcáin a fű, de még a városkák között is kaszálják az út szélét, és mintha  az erdők, bokrok, rétek sem össze-vissza nőnének ki a földből, hanem valami kertész szépen szabályosan ültette volna őket.

Ami mégis döbbenetes, és kicsit nyugtalanítóan fura, hogy kicsit olyan az ember érzése, mintha egy posztapokaliptikus filmbe csöppent volna, ahol a földönkívüliek elvittek minden élőlényt a Földről. Persze a nagyobb településeken látni pár autót és járókelőt, de hétköznap délben, és kora délután a falvakban és városkákban egy lelket nem találunk. Nemhogy embert, kóbormacskát sem.

Utunk a 334 fős Inzenhofból, magyar nevén Borosgödörből indult, itt kölcsönöztük ki a három biciklit a polgármesteri hivatalnál. Van 4 órás csomag is, de mi nem akartunk rohanni, 5-6 órával terveztünk, ezért az egész napos opcióval 20 eurót fizettünk fejenként. A biciklik árát tekintve ez potom pénz.

Hogy mennyire pici település ez, azt jól mutatja, hogy, ha munkaidő után hozod vissza a bicót, akkor fel kell hívnod a polgármestert, mert nála lehet leadni azt.

A Paradiesroute, azaz paradicsom bringaút egy akár több száz kilométeres túrát is lehetővé tesz, de mi 30 km körül terveztünk, és Güssing, azaz Németújvár irányába vettük az irányt. A 3655 fős város az 1157-ben épült váráról lehet ismert, minek megtekintéséhez fel kellett tekerni  hegtetőre.

Itt picit csaltunk, mert a belváros egy utcáján átvágva, a biciklit tolva le lehetett vágni egy nagy kanyart. A várlátogatás után egy gyors étkezést követően egy hosszabb etap következett Heiligenbrunn, magyar nevén Szentkút irányába, majd itt fordultunk vissza Reinersdorf (Zsámánd) érintésével Inzenhofba. 

A kirándulás végén rátettünk még egy, oda-vissza közel 6 kilométeres extra szakaszt, elbicikliztünk a magyar határra, a rönöki Szent Imre templomhoz. Ez a település és a templom már idehaza van, de persze csak egy tábla jelzi, hogy átléptünk egy másik országba.

A rönöki Szent Imre templom a határtól méterekre van, régen itt ment a vasfüggöny.

Az Árpád-kori templomnak egyébként különös története van, mivel szó szerint csak pár méterre van a határtól, így a rendszerváltás előtt a határőrség használta magaslesnek és a környéket megközelíteni sem volt szabad. Ma át lehet biciklizni.

Kirándulásunk fél 1 körül kezdődött és fél 6 körül ért véget.

Milyen volt a vas?

Egy szóval remek, és sajnos elkövettem azt a hibát, hogy elsőre rögtön egy igen profi, és drága, 1,3 millió forintos e-bringával próbáltam szerencsét, így nagyon el voltam kényeztetve. A svájci Flyer márka Gotour 5-ös bringájának legolcsóbb verzióját kaptuk, pontosabban ebből volt kettő, de egyik barátom ennek elődjét, a Flyer T-Seriest kapta – ő sem panaszkodott.

A Gotour 5 egy teleszkópos, 8 sebességes, nyomatékszenzoros bringa, 2 colos színes LCD kijelzővel, ami 4000 svájci franknál kezdődik, és ezért a pénzért a Panasonic GX Power motorját kapjuk, ami 60 Nm rásegítésre képes, az aksija pedig 630 Wh kapacitású. A  drágább  változatok egészen 1,6 millióig mennek árban, ezért pedig már a Panasonic GX Ultimate motorja jár 90 Nm erővel, speciális Gates Carbon Drive szíjhajtással, akár automata váltóval és még nagyobb kijelzővel. Felárért létezik egy nagyobb, 750 Wh-s aksi is.

Az olcsóbb változat gyengébb motorja is tökéletes volt ehhez az úthoz, maximum annyi volt, hogy a 3 + 1 (automata) fokozatú rásegítést, hosszú meredek szakaszokon kézzel átkapcsoltam a legfelső állásba, mert nem tetszett, ahogy az automatika változtatgatta a beállításokat. De alapvetően rá lehetett bízni a gépre a dolgot. Amikor elindultunk a bicikli ECO-ban 100 kilométer feletti hatótávot írt ki, de a legerősebb fokozatban ez nyilván a felére esett. A gyakorlatban a 630 Wh-s, 16,5 Ah-s 36 voltos aksinak több mint a fele megmaradt amikor leadtuk a bringákat, az 5 fokozatú skálán 3 lámpa világított az akkumulátoron magán, de az LCD kijelző inkább úgy 60% körül mutatta az elérhető energiát.

Aki már ment hosszabb bicikliútra, az valószínűleg meg fogja érteni, hogy mennyire fontos a teleszkópos légrugózás, és a nyereg minősége. Előbbire nem volt panasz, igaz, inkább aszfalton közlekedtünk, utóbbi pedig egy álom volt. A Selle Royal zselés ülését még két rugó is segítette, és a táv végére sem zsibbadtam el, nem fájt az ülepem. A hasonló távú velencei tavi köröknél a bérelt bringáról úgy szálok le mint egy 90 éves papa, és úgy érzem 2 napig nem leszek képes leülni. (Tudom, létezik kipárnázott biciklisnadrág, de az olyan mintha lenne benne egy nagy pelenka).

A régebbi, már gyártásból kifutott Flyre T-Series a Gotour 5 elődje, és azon túl, hogy hagyományos, két színű LCD kijelzője van, az aksija is csak 432 Wh-s, 12 Ah-s, de az ezzel közlekedő barátom is csak a feléig merítette le az út végére.

Kéne?

Az örök kérdés, hogy kellene-e a tesztelt termék nekem. Ha ingyen adnák persze, de az én bringázási szokásaimhoz felesleges luxus másfél millió körüli biciklit venni. Ebben az árkategóriában a 150 ezer forintos támogatás, hogy is mondjam, nem sokat javít a helyzeten. Nyomatékszenzoros, a pályázati keretbe beleférő biciklik 600 ezer forint környékén kezdődnek, de az olcsóbb pedálszenzoros bicók, 90 ezer forintos támogatással még akár 200 ezer alá is beférhetnek.

Na egy olyat még egyszer kipróbálok.

Inzenhof, végállomás

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.