Hatvanhárom év kihagyás után újraindulhat a Nimbus gyártása
Motoros körökben talán sokaknak lehet ismerős a Nimbus név, mint a 20. század egyik legismertebb európai motorkerékpár gyártója, amit a dán H.M. Nielsen és Peder Andersen Fisker alapított az 1910-es években. Az eredetileg Nilfisk néven indult vállalat elektromos meghajtó motorokat és porszívókat gyártott abban az időben, amikor a Ducati még rádiókkal foglalkozott. Amikor azonban a motorkerékpárok egyre népszerűbbek lettek a cég is profilt váltott és Fisker 1918-ban kifejlesztette az első Nimbus motorkerékpár prototípusát, amit 10 évig gyártottak.

Ugorjuk előre az időben 1934-ig, amikor megjelent a vállalat legismertebb, legsikeresebb és legtöbbet megélt modellje a Nimbus Type C. Az összkerékhajtású, 4 hengeres, 750 köbcentis modell kezdetben csak 18 lóerős volt, amit a későbbi változatokban 22 lóerőre sikerült felhúzni. Ez akkoriban nagy ugrásnak számított. Az elérhető legnagyobb sebessége 120 km/h volt, és a lakossági felhasználás mellett nagyon népszerű volt hivatali körökben is. A hadsereg és a rendőrség mellett a dán posta is előszeretettel alkalmazta a típust, amit a vállalat érthetetlen módon nem exportált más országokba, pedig kétüléses és oldalkocsis változat is készült belőle.

Újjászületés
A 2020-as években valahogy divat lett a régi dolgok feltámadása. Nem meglepő módon a Nimbusnak máig sok rajongója, gyűjtője és közösségi csoportja is van az egész világon.
2014-ben egy dán vállalkozó, Claus Støvlbæk Clausen úgy érezte, hogy kötelessége tiszteletben tartani a Nimbus nevet, és büszke szimbólumként újraéleszteni a dán innovációt, valamint technológiai és design örökségét. Felvette a kapcsolatot a Nilfisk-Andvance vállalattal, amely minden jogot birtokolt és megvásárolta a teljes Nimbus védjegy- és technológiai jogokat.
Az üzlet lezárultát követően bevonta a 3Part dizájncéget az újjáélesztésbe és végül megszületett az új elektromos változat, ami teljes mértékben a népszerű Type C alapjaiból indul ki és első körben elektromos kerékpárként definiálták, majd abból készítették el a motor terveit.
A vállalat azt tervezi, hogy mind az elektromos kerékpárt, mind a motorkerékpárt piacra dobja 2025-ben. Később oldalkocsis változatot is terveznek, de ennek a tervei még csak fejben léteznek.
