Egyik korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy idén várhatóan 28 GWh új energiatárolási kapacitás kerül kiépítésre a világon. Az Adamas Intelligence legfrissebb jelentésének köszönhetően most azt is megtudhattuk, hogy az elektromos autókba, ideértve a hibrideket is, összesen 260-300 GWh akkumulátor fog kerülni 2021-ben. Egyedül szeptemberben 31,7 GWh-val bővült az utakon guruló akkumulátorok mennyisége, ami 105%-os növekedés egy év alatt. A felhasznált akkumulátorok kapacitása gyorsabb ütemben bővül, mint az elektromos autók eladása, ami azért lehetséges, mert átlagosan egyre nagyobb akkumulátorok kerülnek beléjük. A jelentés szerint a szeptembert a CATL nyerte meg, 35%-os piaci részesedéssel (11,1 GWh). A második helyen az LG állt 19%-kal (6.1 GWh), a Panasonic harmadik helyre futott be 15%-kal (4.5 GWh). A harmadik negyedévben világszerte 75 GWh, az év első 9 hónapjában pedig 184 GWh akkukapacitás került az autókba. Ez utóbbi a duplája a teljes 2019-es mennyiségnek, és már most 37%-kal haladja meg a teljes 2020-as mennyiséget. Az év első 9 hónapjában is a CATL állt az élen. Úgy tűnik tehát, hogy az energiatárolás és az autógyártás 1:10-hez arányban osztozik a rendelkezésre álló akkucellákon. 2020 végén egyébként 17 GW/34 GWh akkus energiatárolási kapacitás létezett a világon a Bloomberg NEF jelentése szerint. Címlapkép: Panasonic PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!