Az SK On Hungary 2022. szeptember 27-én immár második alkalommal támogatta 7,5 millió forintos összeggel négy közalapítvány munkáját Iváncsán. A Fejér megyei községben épül 2021 óta a koreai vegyipari cég harmadik akkumulátorgyártó üzeme, ami 30 GWh-s éves kapacitásával a cég legnagyobb elektromos jármű-akkumulátor gyára lesz Magyarországon. A gyár építése a tervek szerint 2023 végére fejeződhet be. Az első támogatást a cég még 2021 augusztusában adta a Iváncsa közalapítványainak, a kiválasztott szervezetek a pénzt a helyi környezet fejlesztésére, a fiatal korosztály oktatásának és kulturális tevékenységeinek támogatására, valamint a hátrányos helyzetűek napi szükségleteinek biztosítására fordítják. Moon Hang-ki (SK On Hungary vezérigazgatója; jobbról a negyedik) nyújtott át adományt négy Iváncsa községbeli közalapítvány részére. (fotó: SK On Hungary) Moon Hang-ki, az SK On Hungary vezérigazgatója kiemelte, hogy ezzel szeretnék segíteni, hogy az SK On és Iváncsa együtt növekedjen.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K „A jövőben is biztosítani fogom, hogy a nagy gyárak községben történő építéséből eredő kisebb és nagyobb kényelmetlenségeket minimalizáljuk és foglalkozzunk azokkal, és remélem, hogy a támogatásunk egy kisebb de jelentős hozzájárulást jelent az iváncsai lakosok életéhez.” A támogatásból az Iváncsáért Közalapítvány, a Gyermekeinkért Alapítvány, az Iváncsai Nagycsaládosok Egyesülete és a Rivalda Musical és Színházi Stúdió részesült. Antalóczy TiborA Villanyautósok.hu alapítója és főszerkesztője, e-mobilitás szakértő. 2014 óta elektromos autó használó, és külső tanácsadóként számtalan hazai elektromobilitási projekt aktív segítője. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!