Villámtöltőt avatott a Főtaxi

Ma délelőtt felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér taxi parkolójában a Főtaxi elektromos autó villámtöltőjét. A töltő a Főtaxi és a Budapest Airport együttműködésében készült el, de a sajtótájékoztatón megjelent Szeneczey Balázs, városfejlesztésért felelős polgármester-helyettes is. Elmondása szerint Budapest elkötelezett támogatója az elektromos közlekedésnek, köztük az elektromos meghajtású taxik elterjesztésének is. Nem tartják kizártnak, hogy lesz egy olyan időpont, ami után már csak elektromos taxiknak adnak ki új engedélyt, illetve amikor már csak elektromos taxik üzemelhetnek Budapesten. Addig is elsősorban az infrastruktúra kiépítésével tervezik támogatni a lokálisan nem szennyező autók terjedését, így a következő 2-3 évben 1100-1200 gyors és villámtöltő telepítését tervezik a Nemzetgazdasági Minisztériummal kötött együttműködési megállapodás keretében.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi-közkapcsolati igazgatója szintén beszámolt a repülőtér környezetvédelem irányába tett lépéseiről. Az ügyfélparkolóba alig egy éve telepített, szintén ABB rendszerű villámtöltő mellett a nyilvánosság elől elzárt területeken 13 töltő (feltehetőleg nem villámtöltő) található, amelyekkel az elektromos poggyászkocsik töltését biztosítják. A reptér közúti forgalomban is résztvevő autói közül háromnak van zöld rendszáma (ha minden igaz, akkor egy Nissan LEAF, egy Smart és egy Mercedes Plug-in hibrid).

EZT OLVASTAD MÁR?  Mától a Dunakeszi Decathlonnál is működnek a Mobiliti töltői

A most átadott töltő a nemrég kialakított új taxiparkolóban kapott helyet. A Terra 53CJ típusjelű készülék CHAdeMO és CCS rendszerű autók töltésére egyaránt használható, de egy váltóáramú, 22 kW-os Type2-es aljzat is található rajta. Erről a 80%-os töltöttséget elérő autók tölthetők tovább, így az egyenáramú csatlakozóval újabb autó töltése kezdhető. A CCS és a CHAdeMO csatlakozó természetesen nem működik egyszerre, így de a két DC valamelyike és az AC egyidejűleg is használható.

A töltőt egyelőre csak a Főtaxi autói használhatják, de amint a cég megkapja az engedélyt az elektromos áram értékesítésre, a töltőt a többi autós számára is elérhetővé teszik. Az áramért akkor bankkártyával lehet majd fizetni. Addig viszont a privát autók csak a nyilvános parkolóban lévő, ingyenes töltővel tölthetők (a parkolásért fizetni kell).

A parkolóban egyébként a mostanin túl további 4 töltőnek alakítottak ki bekötési lehetőséget, de hogy azokat mikor telepítik, arról egyelőre nem beszéltek. A cég 1200 autóból álló flottájának jelenleg 1-2 százaléka villanyautó, de a pontos adatot Szunomár Tibor, a társaság elnöke nem árulta el. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy a sajtótájékoztatón a Főtaxi teljes villanyautó flottája ott állt a töltő körül. Két-három éven belül szeretnék elérni, hogy az összes autójuk 30-40%-a elektromos hajtású legyen.

EZT OLVASTAD MÁR?  Minden új McDonalds villámtöltővel épül az Egyesült Királyságban
Taira-Julia Lammi az ABB hazai igazgatója és Szunomár Tibor a Főtaxi Zrt. elnöke demonstrálják a töltő működését a megjelenteknek.

Az ABB gyártmányú töltő a taxitársaság második villámtöltője. Az első, DBT típusú töltőt még 2013-ban telepítették a vállalat Kerepes úti székhelyén, amikor a cég beszerezte az első Nissan LEAF-et.

 

Elektromos autót használsz?