A Frankfurti Autószalon és az ehhez hasonló rendezvények nem csupán arra jók, hogy a gyártók reklámozni tudják a már megvásárolható, illetve a hamarosan érkező modelljeiket, hanem a látogatók ízelítőt kaphatnak arról, hogy hogyan fog átalakulni a közlekedés a következő évtizedekben, vagy legalábbis hogyan vélekednek erről a mobilitás globális szereplői. A legtöbb autógyártó tudja, hogy előbb-utóbb eljön az önmagukat vezető járművek korszaka: erről meséltek nekünk az idegenvezetők a Daimler standjának egyik szegletében, ahol egy teljesen autonóm Mercedes-Benz S-osztály volt kiállítva. Az autóról első ránézésre meg lehetett mondani, hogy az önvezetést hirdeti, hiszen a 360°-ban látó kamerák, szkennerek, radarok, és érzékelők kicsit sem voltak elrejtve a karosszériában, mint ahogyan azt a legmodernebb koncepciókban teszik a gyártók. A németek szerint az önvezetés drámaian átalakítja majd a nagyvárosok képét: nem lesz szükség közlekedési lámpákra, hiszen az intelligens járművek önmaguk között lerendezik, kinek van elsőbbsége, és a sofőr nélküli taxiszolgáltatás a parkolóhelyek számának csökkenését is eredményezi, ami több zöld-, vagy lakóterületet jelent. Az önvezető hardverrel és szoftverrel felruházott S-osztály hamarosan az Egyesült Államokba utazik, hogy a közutakon gyűjtsön információt a további fejlesztésekhez. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Pár métert odébb sétálva egy ESF 2019 feliratot viselő plug-in hibrid meghajtású, és bizonyos vezetési szituációkban autonóm Mercedes-Benz GLE-vel találkoztunk, amiről kiderült, hogy a gyártó által fejlesztett biztonsági funkciókat mutatja be az érdeklődőknek. Ilyen például a visszahúzódó kormány és pedál önvezető módban, melyek csökkentik a sérülés lehetőségét egy baleset esetén. Különleges figyelmet kap a gyermekek védelme speciális gyereküléssel és biztonsági övvel, melyek mérik és közvetítik a gyerek életjeleit az autó kijelzőjére. Ha a jövőben lerobbanunk az úton, akkor nem kell kiszállnunk és hátragyalogolnunk, hogy kitegyük a fényvisszaverő háromszöget, ugyanis ez is teljesen automata lesz: egy kedves kis robot leválik az autó hátuljáról, és elgurul helyettünk 100-200 méter távolságba. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!