2021 elejére halasztotta a Taycan Cross Turismo bemutatóját a Porsche, jelentette be Oliver Blume vezérigazgató egy konferenciahívásban szerdán. A crossover és kombi formákat egyesítő villanyautó az eredeti tervek szerint az idei év végén tartotta volna világpremierjét, melyet követően a foglalásra is megnyílt volna a lehetőség, ám a márka első tisztán elektromos modelljéből készült tágasabb változatra így most egy bő fél évet biztosan várnunk kell. Crossover változatot kapott a Porsche Mission E A világjárvány miatt számos autógyártó későbbi időpontra csúsztatta új modelljeinek bevezetését, ám érdekes módon a Cross Turismo késlekedését nem a koronavírussal indokolta a gyártó, hanem a Taycan sportautó sikerével, amit az elmúlt hónapokra jellemző csüggedt autóvásárlási kedv mellett is meg tudott őrizni. „A változtatás nem jelent hátrányt számunkra, mindössze optimalizáltuk a ciklustervet” – fogalmazott Blume. Az igazgató azt is hozzátette, hogy valamennyi elektromobilitást és digitális szolgáltatásokat érintő tervezett beruházás meg fog valósulni, és egyetlen autóprogram sem kerül visszavonásra, azaz a Taycan más variánsai, valamint a villanyos Macan is biztonságban vannak. A stuttgarti céget nem is érintette annyira érzékenyen a válság, mint a vetélytársait, merthogy egyike volt azon kevés autógyártóknak, melyek a járvány ellenére nyereségesek tudtak maradni az év első felében. A Porsche úgy gondolja, hogy 2025-re az összes globális értékesítésének 40%-át tisztán elektromos, 10%-át pedig hibrid meghajtású járművek teszik ki. A Panamera, mely lefektette az alapokat a Taycan és a márka elektromos jövője számára, a napokban kapott egy újabb plug-in hibrid változatot. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!