Idén is megrendezik a Nikola Tesla napok nevű rendezvényt Szegeden és Szabadkán, amely ezúttal két hétvégét is érint. Ezen a héten, 2026. július 3. pénteken 18:00-tól Szabadkán a városházán tartanak kiállítást és Panelbeszélgetést Nikola Tesla életműve címmel. A hagyományos háromnapos rendezvényre pedig jövő héten kerül sor, 2026. július 10 (péntek) és július 12 (vasárnap) között, számos kulturális programmal és villanyautós találkozóval. A hatodik Nikola Tesla napok a szegedi Szent-györgyi Albert Agóra (Szeged, Gogol utca 34.) helyszínen kezdődnek 13:00-tól. A délutáni szegedi városnézést követően előbb Mórahalomra, majd Szabadkára autóznak át a résztvevők, az első napot közös vacsora zárja. Szombat reggel a szabadkai piacot és a városi múzeumot látogatják meg, majd a városházát és a toronyban lévő kilátót, a Szabadkai Népszínházat és a Zsinagógát tekinthetik meg az érdeklődők. Szombat délután Szentkút felé veszi az irányt a csapat, ahol ebéd és kulturális program várja őket, vasárnap pedig Belgrádba kirándulnak vonattal, a Budapest-Belgrád vasútvonal szerb szakaszán, ahol már évek óta közlekednek a vonatok, 200 km/h-s sebességgel. A részletes program az esemény honlapján tekinthető meg. A cikkben láthatók fotók az előző évek rendezvényein készültek. Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!