A sanghaji Lilacs Nemzetközi Kereskedelmi Központ mélygarázsában nyitotta meg legnagyobb Supercharger töltőállomását a Tesla, mely 50 autó töltését teszi lehetővé egyszerre, így sejthető, hogy a rendszer összes teljesítménye meghaladja a 3,7 MW-ot. Bár a gyártó hivatalosan még nem jelentette be az állomás megnyitóját, a kínai Superchargereket ábrázoló térképen már „online és napi 24 órában elérhetőként” szerepel. A garázsban sorakozó töltők végtelennek tűnő sorai nem mondhatóak kifejezetten esztétikusnak a Tesla korábbi állomásaihoz képest, de fontos részét képezik a gyártó tervének, miszerint az év végéig 1000 Supercharger töltőt telepítenek Kínába, a világ legnagyobb autópiacára, mely nem mellesleg a Teslák egyik legnagyobb felvevőpiaca is. Az új, legnagyobb állomás környékén egyébként több másik helyen is van Tesla töltőállomás, illetve 9 másik hamarosan telepítésre kerül, ezek többsége viszont „csak” 4-10 töltőállást biztosít. Képek forrása: Teslarati Ezzel a Tesla Supercharger töltőállomásainak száma meghaladja az 1032-t a világon, ami összesen 7300 darabnál is több Supercharger töltőállást jelent. Nemrég egy 40 állásos kaliforniai állomásról számoltunk be, előtte pedig Norvégia vált a Superchargerek következő célpontjává, így a gyártó tehát jó úton halad afelé, hogy elérje a 10 000 darabos célkitűzését az év végére. Forrás: Teslarati, Electrek Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést (Model 3/Y) vagy 180.000 Ft árengedményt (Model S/X) kaphatsz. Ehhez használhatod Balázs, Szöcske vagy Tibor ajánlói kódját is. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!