Megint balhé van a Top Gear Tesla tesztje körül

A német Vox csatorna után, most a brit Top Gear engedte össze a Tesla Model S-t és a Porsche Taycant, az eredmény pedig ismét nagy port kavart. Úgy néz ki a Top Gear ismét nem játszott tisztán.

Komplikált kapcsolat

Talán mindenki emlékszik még arra a 2011-es perre, ahol a Tesla és a brit Top Gear cimű autósműsor csapott össze egy korábbi Roadster teszt miatt. A műsorban a kocsi lerobban, lemerül és a híresen villanyautó ellenes Jeremy Clarkson rendesen le is húzta. Elon Musk ezt nem hagyta szó nélkül és beperelték a TV műsort, a per során pedig olyan érdekes részeltek derültek ki, mint hogy az adás egyik előkerült forgatókönyve már előre megírta a Roadster lerobbanását és lemerülését, felvetve a gyanút, hogy előre megrendezett lejáratással állunk szemben.

Fotó: Tesla

Talán az is lejutott mindenkihez, hogy a Tesla végül elvesztette ezt a pert és a 2013-as fellebbezést is, de az már valószínűleg nem annyira ismert, hogy a bíróság nem mosta tisztára a műsor reputációját. Az ítéletben mindössze azt mondták ki, hogy a bíró megítélése szerint egyetlen néző sem fogja a látottak alapján azt a következtetést levonni, hogy a Roadster a való életben is ilyen rosszul teljesítene és, hogy a történtek a bíróság szerint nem tettek kárt a Tesla hírnevében. Magyarul – és ezt már csak én teszem hozzá – szerintük mindenki érti, hogy a Top Gear igazából egy szórakoztató műsor, a videón látottak pedig inkább dramatizáció mint teszt. Infotainment és nem hírműsor.

Második felvonás

Ismerve a fenti komplikált múltat, annál meglepőbb, hogy most, 2019-ben ismét hasonló vitába keveredett a Tesla és a Top Gear – bár most nem az autógyártó, hanem autós csatornákat készítő Youtuberek és online lapok számoltatnák el a brit műsort. Aztán Elon Musk is kommentálta a történteket Twitteren.

Történt ugyanis, hogy a Top Gear – ami persze mára már egy tök más szereplő gárdával készített műsor – összemérte a Taycan és a Model S teljesítményét és úgy néz ki legalábbis füllentett, súlyosabb esetben meg egyszerűen béna volt.

A teszt egyébként nem végződött egyértelműen negatívan a  Tesla számára – a teljesítményben egy hajszállal, tizedekkel, a Porsche nyert, viszont a műsor azt is megállapítja, a két autó nem ugyanabban a kategóriában játszik: az egyik egy versenypályára és örömautózásra szánt gép, a másik egy családi szedán ami amúgy piszok gyors.

Csakhogy a teljesítményt illetően több furcsaság is feltűnt az egyik legnépszerűbb gyorsulási versenyekkel foglalkozó Youtubernek, a Top Gear pedig kénytelen volt elismerni, hogy csúsztatott – ráadásul szerintük a Tesla javára. Alább megtekinthető a teljes eredeti videó, de ezalatt a sztori folyatódik, tessék lejjebb görgetni.

Szóval adott a fenti teszt, amiben a műsor állítása aszerint a legújabb Raven verziójú Model S 2,68 másodperc alatt érte el a 60 mérföld per órát (~97km/h) és 6,46 alatt a 100-at (~160 km/h) a negyedmérföldet pedig 11,08 alatt tette meg és a célvonalon 124 mérföldes sebességgel haladt át.

EZT OLVASTAD MÁR?  Két évre előre elfogyott az összes Mercedes-Benz EQ C

És, hogy mi ezzel a gond? Nos, mindössze annyi, hogy ez hajszál pontosan megegyezik egy két évvel ezelőtti Top Gear adásban a Model S kontra Merci S teszt eredményeivel. Századra. Ismét, alább található a videó, de után a folytatjuk a történetet, távolról sincs vége.

Ezen a ponton már külföldi villanyautós oldalak is rámozdultak a sztorira és Elon Musk is reagált Twitteren, igazat adva a Drag Times csatornának.

A Youtube csatorna kiemeli, hogy nemcsak teljességgel valószínűtlen, hogy valaki két külön teszten századra pontosan ugyan azt az eredményt kapja, de a videón az is látszik, hogy a Model S nem úgy startol, mint az Ludicrous+ üzemmódban a startautomatikával szokásos. Ilyenkor ugyanis, a Ludicrous gomb hosszú lenyomásával egy speciális indítási eljárást aktiválunk amit az autó egy hipersebességg animációval jelez a képernyőn.

Forrás: Youtube / Sean Mitchell

Ezután a fék tövig nyomása és ezzel egyidejűleg a gázpedál egyszeri gyors lenyomása után az autó előmelegíti az aksit és egyéb mágiákat alkalmazva felkészül a villámrajtra, amit újabb grafikai elemek jeleznek a kormány mögötti kijelzőn. A kis autó grafikán láthatóvá válik a 2 motor, a teljesítményt jelző grafikai elem pedig zöld félkörívről lilára vált (mint a Foma 1-nél a zöldnél is jobb lila szektoroknál).

Forrás: Youtube / Sean Mitchell

A legárulkodóbb jel pedig, hogy ezután a féket ismét lenyomva az autó kívülről is láthatóan szó szerint befeszül, mint egy futó a rajt előtti miliszekundumban.

Ezekből semmi sem látszik a Top Gear felvételein. Ami pedig az időeredményeket illeti, a Drag Times videóval bizonyítja, hogy az ő Raven tesztjeikben rendre a Top Gearben látható Taycan eredménynél jobb Model S időket mérnek negyed mérföldön – a jelenlegi rekord 10,51s.

Beleálltak – nem kellett volna

A vádakat a BBC műsora sem hagyhatta szó nélkül, ráadásul egészen meglepő fordulattal álltak elő. Állításuk szerint, a képernyőn megjelenő értékek valóban egy 2017-es tesztjükből valók, mivel a mostani megmérettetésen a Model S ennél csak rosszabb időket futott ezért ők a fairplay jegyében – muhaha – az általuk ismert legjobb idővel számoltak.

Talán nem kell túlzottan taglalni mekkora öngól ezt beismerni, hiszen nem kevesebbet mondtak ki, mint, hogy a videóban látható értékek valóban nem a mostani teszten készültek, hanem más tesztből vették kölcsön őket. Ezt persze a lebukásig nem kötötték a nézők orrára. Attól még, hogy, állításuk szerint, a hamisítással ők a Teslának kedveztek, a megoldás nem kevésbé etikátlan.

EZT OLVASTAD MÁR?  Légszennyező részecskék milliárdjait mutatták ki a városlakók szívében

A valós, még lassabb eredmények azonban felvetnek más problémákat is. Mint az a Drag Times egy későbbi Youtube kommentben le is írja és a Cleantechnika fenti cikke is megjegyzi, ezek szerint a Top Gear által tesztelt Raven lassabb mint a korábbi 2017-es Model S – aminek ellenkezőjét viszont tucatszámra bizonyítják Yotube videók, ahol ugyan azt a Vbox masinát használják időmérésre mint a brit műsor.

Ráadásul, az egyik belső kamerafelvételen azt is kiszúrták, hogy a Model S “range mode”-ban volt, ami a hatótáv maximalizálása érdekében visszavesz a teljesítményből.

Akkor most?

Én nem hiszem, hogy most tudatos, a Teslát lejáratni kívánó manipulációról van szó. Sokkal valószínűbb két dolog: a lustaság és a hozzá nem értés.

A lustaság illetve slendriánság alatt azt értem, hogy bár a Top Gear újságíróinak is feltűnt, hogy valami nem kerek, az ismert számoknál jóval lassabban teljesít a náluk lévő autó, de ahelyett, hogy utánamentek volna, szimplán kimásolták egy régebbi tesztjük eredményét. Az pedig, hogy nem látszanak a speciális beállítások a videón inkább annak tudható be, hogy azok a külső és belső felvételek simán csak utólag gyártott vágóképek és nem ténylegesen a futam közben készültek. Movie magic.

Ami pedig a hozzá nem értést illeti, valószínű, hogy a készítők nem ismerik annyira a Tesla launch controlját és Ludicrous+ üzemmódját és valami funkciót nem állítottak be jól. Annyit mindenképpen megért volna, hogy egyeztetnek a Teslával, biztosan minden rendben van-e a kocsival, vagy ők bénáznak-e.

És persze azért Musk a sztori végére (?) is tartogatott egy csavart, amikor a fenti tweettel megerősítette, hogy a most érkező szoftverfrissítéssel a leggyorsabb Model S változatok pillanatnyi csúcsteljesítménye 50 lóerővel (!) nő meg, ami még durvább gyorsulásokat eredményez majd.

Várjuk a friss teszteket. Valakinek csak sikerül most már végre normálisan összemérni a két autót (mégha nagyon sok értelme nincs is).

Elektromos autót használsz?